Ősemberképzőt nyitott egy brit férfi

brit
PUBLIKÁLÁS: 2013. március 20. 09:30
A 21. század barlangembere, Will Lord úgy él, ahogy elődeink. Állatszőrökbe burkolózva jár, és nyíllal vadászik, miközben tisztes családapaként három gyermeket nevel.
Bors

Bár a neve alapján inkább egy kastélyban képzelnénk el Will Lordot, a 42 éves férfi puccos ebédlők és hálószobák helyett a természet lágy ölén húzza meg magát -  legalábbis hétvégenként, amikor túrákat vezet.

Lord a vadonban rénszarvasszőrből készült prémkabátot hord, festi az arcát, és azokat a bogyókat eszi, amiket maga gyűjtött. Képes bárhol tüzet rakni, valamint egyszerű tárgyakat és fegyvereket készít – az utóbbi időben pedig számos követője akadt, akik egy hétvégére akár 66 ezer forintnyi angol fontot is befizetnek, hogy visszautaz­zanak az őskorba.

A férfi a túráit Anglia keleti részének erdeibe szervezi, az árban különböző programok is vannak: a vállalkozó kedvűek megtanulhatják, hogyan kell lándzsát készíteni, majd elejteni vele egy állatot, később feldolgozni a húst, és elkészíteni.

– Mindent elmondok és megmutatok, hogy mégis miként lehet túlélni a vadonban – mondja Lord. – Évek óta tanulmányoztam, hogy őseink mi- ként léteztek, milyen technikával vadásztak. Jó érzés kint lenni a szabadban, stresszoldó hatása van.

Lord egyébként háromgyermekes családapa, állítása szerint olyan jól megélnek építész feleségével a vállalkozásból, hogy az asszonynak már nem is kell görnyednie a tervezőasztal fölött. Praktikus okok miatt, a család egy erdőhöz közeli faluban lakik. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.