Világéletében aktívan, pörgősen élt Sárai Rita egykori óvónő, táncos és aerobikoktató. A fiatal nő élete azonban egy csapásra megváltozott, amikor egy rossz mozdulat miatt két emelet magasságból lezuhant, és eltörte a gerincét.
Az asszony egyik pillanatról a másikra deréktól lefelé lebénult, lába halottá vált.
– Nem fogadtam el, hogy megbénultam, a kerekes székemet sem voltam hajlandó hajtani, de még látni sem. A lakást sem engedtem átrendezni, hitegettem magam, hogy úgyis meggyógyulok. A lakásból sem mozdultam ki, de két év után rájöttem: ez nem mehet így tovább – mondta Rita, aki elment egy rehabilitációs programra.
– Megdöbbentem, hogy nálam sokkal rosszabb állapotban lévő emberek is jól érzik magukat, míg én sajnáltatom magam. Ettől erőre kaptam, és elhatároztam, hogy változtatok az életemen. A tánc nagyon hiányzott, így a program néhány résztvevőjével elhatároztuk, hogy tánccsoportot alakítunk – mosolyog Rita.
Alig két hete „alakultak meg”, amikor jött a felkérés egy fellépésre. Egy régi, gyerekeknek szánt aerobikkoreográfiáját szerkesztett át Rita tolószékes verzióra.
– Begyakoroltam a mozdulatokat, hozzá a szék használatát és irányítását, majd betanítottam a többieknek. Nagy sikerünk volt – emlékszik vissza. Innen aztán nem volt megállás: ma már kerekes székes tánccsoportot vezet, a mozgássérültek salsáznak, keringőznek, páros táncokat adnak elő, míg Rita az országban első kerekes székesként sikeres zumbaoktató-vizsgát tett:
– A zumba az aerobik és a latin táncok keveréke, amelyben a lábmozdulatok dominálnak, de mégis nekivágtam. És sikerült – lelkesedik.
Azóta volt, hogy több ezer embert táncoltatott meg tolószékéből:
– Felsőtesttel mozgok a koreográfiára, a lábmozgást pedig székkel helyettesítem. Először csak feltoltak a színpadra, háromezer ember elé. Sikerült jó órát tartani, elképesztő érzés volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.