Putyin: szexeljetek!

szaporodás
PUBLIKÁLÁS: 2013. február 02. 11:00
Elégedetlen az orosz népszaporulattal Vlagyimir Putyin, ezért újfajta megoldást talált ki a problémára. Az elnök romantikus koncertet szervez Moszkvába, hogy hatására bújjanak össze a párok.
Bors

Szívén viseli az oroszok szerelmi életét Vlagyimir Putyin. Az orosz elnök nemrég ismét azt nyilatkozta, borzasztó, hogy ilyen kevés gyermek születik az országban.

Putyin azonban nem állt meg itt, konkrétan a kezébe vette a probléma megoldását. No nem ő fog minden orosz lány ágyába bújni, inkább csak a légyottok számának növelésében segédkezik. 

Már utasította is a hivatalát, hogy tegyenek meg mindent az orosz fiatalok „beindítására”. Az ügy érdekében meghívták a 90-es évek egyik legismertebb fiúbandáját, a Boyz II Men nevű együttest, hogy adjanak egy romantikus koncertet Moszkvában.

A fellépésre február 6-án kerül sor, Putyin pedig azt reméli, hogy az érzéki dalok után a közönség hazamegy, és egyből egymásnak esik. A koncerten egyébként az érzéki dalok mellett az elnök gyerekszámnövelési kampányát is népszerűsíteni fogják.

Nem először lép fel egyébként az ügyben Putyin, aki korábban már elárulta: számára a minimumelvárás a családonként három gyermek. Neki négy utódja is van, igaz, közülük kettő házasságon kívül született.

Első ciklusa alatt kinevezte szeptember 12.-ét a fogantatás ünnepévé. A terv az volt, hogy ezen a szabadnapon a párok hazamennek, és gyereket csinálnak. Azokat, akiknek kilenc hónappal később gyermeke született, különleges ajándékokkal lepték meg: hűtőszekrénnyel, videokamerával, sportautóval. Ennek ellenére csak néhány orosz tartományban lett népszerű az ünnep.

Talán most a Boyz II Men segít a problémán.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.