Viccnek szánták a szegedi pultoslányok a vetkőzést

Szeged
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 22. 10:00
Százezer like és meztelen dolgozunk Zsófival!!! – hirdeti egy szőke pultoslány az egyik szegedi kávézó közösségi oldalán. A többség nyálcsorgatva kattintgat, de a Bors utolérte, és kiderült: aligha lesz itt szó pucérkodásról.

Pár nappal azután, hogy egy norvég fiatalember egymillió támogatást kért és kapott a Facebookon ahhoz, hogy szőke barátnője ágyba bújjon vele, egy szegedi ivó közösségi oldalára mosolygós szőkeség tette ki a fotóját, ígérve: „100 000 like és meztelen dolgozunk Zsófival!!”. 24 óra alatt közel 50 ezren fejezték ki tetszésüket, ám többen turpisságot sejtenek, illetve poénkodnak. „Gondolom, Zsófi a biztonsági őr hétéves rottweilere”, „50 ezer lájk és félmeztelenül?”, „2000 lájkba fogadok, hogy nem lesz így!”

A táblát tartó Timit a Bors telefonon érte utol. – Egy barátommal találtuk ki az akciót, s valóban itt dolgozom, ahogy Zsófi is. Ő azért nincs a képen, mert vasárnap nem volt bent – magyarázza a vezetékneve elhallgatását kérő szőkeség. Arra a gyanúnkra, a meztelenség vajon azt jelenti-e, hogy eddig mezben szolgáltak fel, százezer lájk után pedig a nélkül, de felöltözve, óvatosan reagál.

– Akik ide járnak, pontosan tudják, hogy milyen lányok vagyunk. Poénnak szántuk, s bízunk benne, hogy az emberek többségének van humorérzéke. A százezredik lájk után lesz közös fotóm Zsófival, méghozzá olyan, ami megnyugtatja az érdeklődőket, no meg a saját lelkiismeretemet –vallja be. Arra a kérdésünkre azonban nem válaszol, pusztán reklámfogás-e a like-oló akció. Mert ha az, Nyíri Zoltán reklámpszichológus szerint kétélû fegyver.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.