Rejtélyes betegségek áldozatait menti meg dr. Pfliegler György. A debreceni egyetem tanszékvezetője munkáját mégsem Greg House-éhoz, inkább a helyszínelő Gil Grissoméhoz hasonlítja.
A sorozatbeli dr. House arroganciájával és intelligenciájával vívja ki betegei elismerését. A valóságban hasonló feladatot ellátó dr. Pfliegler György, a Debreceni Orvostudományi Egyetem ritka betegségek tanszékének vezetője ezt alaposságával és szaktudásával éri el.
– Ritka betegségnek azokat a kórokat nevezik, amelyek bár csak 10 ezer emberből legfeljebb 2-5 személyt támadnak meg, az ellenük való küzdelem ugyanolyan fontos az orvosoknak, mint a gyakori kórkép elleni harc – magyarázza különösnek tetsző szakterületét az egyetemi tanár, aki harmadik generációs orvoscsaládba született.
– A legnagyobb baj az ilyen kórokkal, hogy mivel keveseket érint, sokáig nem érdekelte a gyógyszeripart. Ezért javasolta elsőként Edward Kennedy szenátor a ’80-as évek Amerikájában, hogy költsön az emberiség az ilyen betegségek felderítésére. Nálunk 2001-ben alakult meg elsőként a debreceni tanszék. Azt azonban tudni kell: a sorozatbeli dr. House ügyeitől eltérően ezek a legritkább esetben fertőzések, nyolcvan százalékuk genetikai eredetű. Így sokszor a gyermekgyógyászok ismerik fel – magyarázza.
A debreceni tanszék megalakulása óta nagy fejlődés történt a ritka kórképek szervezett ellátásában. Elkötelezett orvosok dolgoznak azon, hogy a ritka betegségben szenvedők gyógyításában érvényesüljön az esélyegyenlőség.
– Valamikor a diabétesz is ritka kórnak számított, hiszen a nádcukor, a méz nagy kincs volt még a XVIII. században is. Ma húsz-harmincszor annyi cukrot fogyasztanak az emberek, s a cukorbaj népbetegség. De ez fordítva is igaz: a TBC népbetegség volt, ma már ritka. Bár néhány hete volt egy betegem, aki majd ötven éve hordozta a tüdővész kórokozóját – meséli.
Az alapos diagnoszta nincs oda érte, ha dr. House-hoz hasonlítják, ő inkább a CSI sorozatra szavaz, hangsúlyozva: az övék is csapatmunka.
– Ahogy a helyszínelőknek, nekünk is rengeteg információt kell összegyűjtenünk a betegről, néha két-három generációra visszamenő kórelőzményekre rákérdezve. A végén a mozaikokból jó esetben összeáll a kép – mosolyog.
