Ősembernek keresnek béranyát

béranya
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 22. 19:30
Megdöbbent a világot George Church, a Harvard genetikusának nyilatkozata. A professzor szerinte nem etikátlan az ember klónozása, sőt egy ősembert akar feltámasztani ezzel a módszerrel.
Bors

Önkéntest keres az amerikai, George Church genetikaprofesszor és kutatócsapata. Egy olyan “termékenység-istennőre” vágynak, akinek segítségével megvalósíthatják szürreális ötletüket: a 33 ezer évvel ezelőtt kihalt neandervölgyi ember feltámasztását.

A tudós ősi DNS-ből klónozná a kőkorszaki babát, ami egyébként a legtöbb országban tilos. Sőt Church professzor, aki egyébként a Harvard School of Medicine tudósa, azt állítja, hogy az eljárás megvalósítható. Célja, hogy bebizonyítása, az ősember nem volt primitív, valamint úgy gondolja: ha tervét siker koronázza, az tudományos téren is jelentős előrelépést eredményezhet.

- Az ősemberek intelligensek voltak, talán másképp gondolkodtak, mint mi, de például nagyobb volt a koponyájuk, mint a miénk - jelentette ki a professzor. - Nekem sikerült elegendő DNS-mintát kivonnom a megkövesedett csontokból ahhoz, hogy emberi sejtekbe juttatva létrehozzam a homo sapiens-t, amely már réges-rég kihalt. Már csak egy olyan nőre van szükség, aki hagyja, hogy a méhébe ültessem az embriót - magyarázta Church a Daily Mailnek.

A szakember egyébként annak idején részt vett az emberi DNS teljes feltérképezését felölelő projektben, ezért rangos genetika-szakértőnek számít. Mostani nyilatkozatával gyakorlatilag felkorbácsolta a kedélyeket, hiszen amire készül, voltaképpen a klónozás, amelyet a genetikusok többsége határozottan elutasít. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.