Szinte egész Sopron idős lakosságát rettegésben tartotta egy titokzatos, eltakart arcú, csuklyát viselő rablóbanda. A három tagú csapat kizárólag kilencven év feletti asszonyokat támadott meg: először egy 92 éves asszony kezéből tépték ki a táskát, később pedig egy 90 éves helyi nőt is megtámadtak, akinek a táskájában személyes iratain kívül ötvenezer forint, a fényképező gépe és mobilja is benne volt - olvasható a police.hu oldalon.
A rendőrség azonnal megkezdte a nyomozást az ügyben, és csakhamar nyomára is akadtak az elkövetőknek. Annál nagyobb volt a megdöbbenés, amikor kiderült, hogy a banda összes tagja fiatalkorú. "A hétvégén előállították három fiatalkorú elkövetőt. A fiúk, kihallgatásuk során, elismerték a táskalopást és egy motorkerékpár eltulajdonítását is" - tájékoztat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.