35 év alatt mindenki virtuális világban él

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2013. január 12. 20:00
Napi 4,2 órát töltenek az internetezők közösségi oldalakon, a hazai felhasználók napi átlaga 2,8 óra. A szakember szerint ez az arány évről-évre nő.
Hu-Zo

Az átlagos internetfelhasználók ébrenlétük idejének egyhatodában közösségi oldalakon lógnak. Nemzetközi szinten 4,2 óra megy el azzal, hogy az emberek a virtuális térben leveleznek, skype-olnak, a facebookon tartják a kapcsolatot ismerőseikkel, vagy újakat keresnek.

A magyar közösségi médiahasználók ennél kevesebbet: napi 2,8 órát fordítanak erre. Világszerte ez az 50 évnél idősebbek átlaga, nálunk a 35 év alattiak cybertérben való „rajzása“ éri el a nemzetközi napi átlagidőt.

– A hazai felhasználóknál az idősebbek kevésbé rendelkeznek interneteléréssel, számítógéppel, okostelefonnal. De a fiatalabbak, akik ennél jobban hozzáférnek a közösségi oldalakhoz, elhivatottabbak a közösségi ismerkedésben még a nemzetközi átlagnál is – szögezi el László Miklós szociológus, internetkutató.

A képzőművészettel foglakozó  Göncz Izabella 27 éves, az internet számára inspirációgyűjtést is jelenti, de a gép előtt eltöltött napi 4-5 órába a kapcsolattartás is belefér.  

Huszonéves fiatalok szemléletével él a hatvan éves Muladi Katalin. – A belföldi barátokkal inkább levelezek, a közösségi oldalakon a Los Angelesben, Japánban és Svédországban élő ismerőseimet keresem – meséli. 

A szakember is sok időt tölt ilyesfajta kommunikációval, de mint mondja ez többnyire nem a fő elfoglaltság. – Mivel számítógéppel dolgozom, a napom jelentős részét monitor előtt töltöm. Ilyenkor munka közben is nyitva vannak a kommunikációt szolgáló alkalmazások, de csak akkor használom őket, ha megekeresnek ezeken keresztül – magyarázza Máté István igazságügyi informatikai szakértő.

– Sokszor 4-5 órát ülök gép előtt. Így tanulok, de gyakran akár öt oldal is nyitva áll párhuzamosan. A facebook – persze – mindig él– állítja a 23 éves Frenreisz Gábor.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.