Újraélesztette a gyilkosa Norbit

P. Norbert
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 13. 11:00
Nem szándékosan gyilkolt, P. Norbert csak beleszaladt a késébe – a Bors információi szerint ezzel védekezik az a tini mentőstanuló, akit azzal gyanúsítanak, hogy leszúrt egy focistát Harsányban. Áldozatát azóta is gyászolják a faluban.
GJ

Hatalmas koszorúk, virágcsokrok díszítik a temetés óta P. Norbert sírját. Családja mindennap gyújt egy gyertyát a meggyilkolt fiúért. Mint ismeretes: a 21 éves fiú öccsével és annak barátnőjével szórakozott az egyik harsányi kocsmában. Ide tért be egy miskolci és helybéli fiatalokból álló társaság is, akik egy házibuliból érkeztek.

A kocsmában a két csapat között még semmilyen incidens nem volt. – Amikor elindultunk hazafelé, ők még ott maradtak. A kocsmától néhány száz méterre megálltunk beszélgetni, ők hamar beértek minket – mondta a megölt fiú öccse, Dávid. A két társaság beszólogatott egymásnak, de komolyabb atrocitás nem történt. A házibulis csapat távozott, majd visszatértek, és azt kezdték firtatni, ki kezdte a vitát.

– Nem volt verekedés, inkább csak lökdösődés. Azt vettem észre, amikor hátra fordultam, hogy Norbi bal oldala tiszta vér – tette hozzá öccse. Az egyik miskolci vendég, a 19 éves H. Patrik bicskával szíven szúrta, Norbert a mentőben halt bele a vérveszteségbe. A késelőt letartóztatták, jelenleg is előzetesben ül. A Bors úgy tudja, azzal védekezik: Norbi belökte az árokba, onnan nem tudott kimászni, és csak saját magát akarta védeni, emiatt kapta elő a kését, amibe a fiú beleszaladt.

Barátai is ezt a verziót erősítik. – A szívtájékon történt szúrásba Norbi lépett bele, aki ittasan, többedmagával támadt Patrikra és barátjára. Mivel mentős, kétszer újraélesztette a megszúrt fiút. Persze ezekről senki nem beszél. Minden éremnek két oldala van – állítja egyik ismerőse.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.