Négy különböző napra esik a karácsony Tiszabőn, mégis a legtöbben inkább a világvégét várják az ünnep helyett. Órákra terveznek a legtöbben, napokra előre csak ritkán, évekre pedig soha. Az életben maradásért küzdenek az ország legszegényebb településén, ahol lehet, hogy már el is érkezett a világvége.
Az egy Mexikó. Ott nincsenek törvények – figyelmeztet egy fegyverneki férfi, amikor megtudja, hogy a szomszédos Tiszabőre tartunk. De nincs igaza. Magyarország legszegényebb településén nagyon is kemények a törvények. Csak azokat nem az állam írja.
A vegyesbolt pultja előtt állunk. Köszönésünket köszönés fogadja, aztán néma csend következik. Percek telnek el így, mire egy középkorú férfi nyitja ránk az ajtót.
– Azt üzenték, ne szóljak magukhoz. És más se.
– Kik üzenték? – kérdezem.
– Azok ott! – mutat ki az utcára.
Kilépek a boltból a sárba fulladt bekötőútra. Élénk színű házak sorakoznak egymás mellett a szántókig. A falu kihalt, szürke, kocsonyás köd lebeg felette. Hét perce érkeztünk Tiszabőre.
Bíró Ferencné két vekni kenyeret és egy oldalszalonnát egyensúlyoz a hóna alatt. A kenyeret fiának viszi, a szalonna lesz a karácsonyi ajándék a műfenyő alá.
– Nyugdíjas vagyok, ennyit mondok. Mást ne is kérdezzenek, a viszontlátásra!
Háborús állapotok
A zsákfalu a fegyverneki főúttól a Tisza gátjáig húzódik. Kétezren lakják. A tavalyi népszámláláson kilencven százalék magyarnak vallotta magát, tíz százalék romának.
– Az arány fordított: kilencven százalék roma és tíz százaléknyi magyar él együtt – írja felül a statisztikát a polgármester, Farkas Barnabás.
Tiszabőről 1978-ban született az első tanulmány, néhány éve az utolsó. Az elsőben az áll: ha nincs munka, összeroppan a falu. Az utolsó értekezés már polgárháborús állapotokat vetít előre: éhséglázadást és azt, hogy mindenki a szomszédja ellen fordul majd. Tiszabő gondjai éppen ezért nem csupán a magyar cigányok gondjai, hanem egy magyarországi falu harca a túlélésért. Egy olyan településé, amit leírtak a távol eső hivatalok, cserbenhagyott a rendszerváltás. Ottjártunkkor éppen a csütörtökön kellett átlavírozniuk magukat a péntek felé. A munkanélküliség százszázalékos.
– Ha senki sem dolgozik, hogyan telik mégis színes portára némelyeknek? – kérdezem.
– A házakat több család építette együtt. Összedobták a pénzt – adja meg a választ Farkas, majd a szegénységről beszél. Később megemlíti: hát a lopás, sajnos az mindennapos errefelé. Karácsonyra náluk húsleves lesz az ajándék, káposztával, főétellel.
– Erre futja – mondja végül.
Tíz gramm cukor
– Karácsony napja Tiszabőn négy másik napra, 5-ére, 8-ára, 12-ére és 16-ára esik. A segélyek, a szocpolok és a tüzelőosztás idejére – magyarázza egy helybéli. Akkor megtelnek a kocsmák, de leginkább az illegális zugkocsmák, ahol hitelért adnak olcsó sört, kannás bort. Korábban volt pálinka is, csakhogy az egykori tsz gyümölcsöseit kivágták, ellopták, eltüzelték. Eltűntek a gát melletti akácosok, a főút százéves fasora, a léckerítések. Mindent eltüzeltek tíz kilométeres körzetben. A csatorna vasfedeleit, a művelődési ház traverzeit leszerelték, ellopták, eladták, a telefonvezetékeket átvágják a rézszálak miatt, múltkor a tévé is leállt. Az áramot meg csak úgy bekötik az oszlopról. A temető sírköveit feltörik, a vas tartóelemeket lopják ki belőlük.
– A boltoknak segélykor van forgalmuk – mondja egy falubeli. – Számuk hivatalosan négy, a valóságban kilenc. Öt család ugyanis feketén, a saját házában árul. A cukrot náluk tízgrammonként is meg lehet venni, egy kilón 300 forint a nyereségük. Ehhez a pénzt az uzsorások adják, 30 százalékos kamatra. – Csöndben megjegyzi: – A nevemet le ne írják! Másnapra felgyújtják a házam.
Csirke kerül a fa alá
Oláh Anita az egyik kisboltot vezeti. Családja, szülei, férje 25 ezer forintot (ez majdnem a havi segély összege) költ karácsonyra.
– A falusiak között elterjedt, hogy itt a világvége. És egyszerűen nem vesznek semmit. Azt kérdik: hát minek?
– És a plébános nem győzte meg őket? – kérdezem.
– Jár ide rendszeresen, de kevesen hallgatnak rá.
Kovács Zoltánné a bolt egyik állandó kuncsaftja. Egy csirke lesz az ünnepi ajándék.
– A gyerekek kapnak még fejenként 1500 forintot – teszi hozzá kis gondolkodás után.
A falubeli srácoknak a karácsonyról elsőre az evés és a zene jut az eszükbe. Az ajándékozás alig. A kamaszok rendőrök akarnak lenni, de inkább az egyenruhával járó hatalom, semmint az igazságszolgáltatás vonzza őket. A kisebbek pankrátornak, „karatéjos nindzsának” állnának, van, aki Van Damme-nak képezné magát.
Vélhetően azonban a lányok fodrászok, a fiúk lakatosok lesznek. Ez a két szakiskola található a közelben, cirka húsz kilométeren belül. De egyelőre az oltás köti le őket. A faluban kitört a sárgaság. A falusiak szerint a sok patkány miatt. A hepatitis A vírusa azonban az emberi ürülékkel terjed.
Isten tekintete
Hogy Mányi Norbiból és testvéréből, Tibiből mi lesz, még nem tudható. A két fiú felfújható Mikulás-babára vágyik. Édesanyjuk meggyőzi őket: inkább ruha kellene. Norbi fagyott pocsolyák között, rövid gatyában sepri az udvart. Mamájuk mezítelen lábára húzott papucsban áll a tornácon. Sokáig egy szót sem szól, aztán felém fordul:
– Adna ötszáz forintot? Azzal ellennénk egy ideig.
– Itt senki nem meri elhagyni a házát. Aki egy napra elmegy, annak elbontják – meséli egy tiszabői, amikor szögesdróttal, árammal védett épület mellett haladunk el. Van, aki tizenöt éve nem volt el a faluból. Aki megy, otthon hagy valakit. Ha mást nem, a gyerekét.
– Látta, hogy csak kutyák vannak? – kérdezi aztán. És valóban: nagytestű, kóbor ebek kísérik utunkat mindenhol. Aztán így folytatja:
– Csirkét, jószágot senki sem tart, mert mind ellopják. Krumplit, tököt, babot nem ültetünk, mert elviszik. Most volt disznóvágás. Vették a hízót, nem maguk nevelték. Aztán addig őrizték éjjel-nappal, míg le nem vágták. A karácsony? Olyankor két napig lakodalmas zene szól. Harmadnapra meg elfogy a pénz.
A temető mellett járunk, rendezett sírok és gondozatlan hantok között. Talán az idősek még tudják, kik nyugszanak alattuk. Kísérőnk búcsúzik.
– Isten levette a tekintetét rólunk. Itt hagyott minket magunkra.
