Thaiföldi leszámolás: házat bérelt a gyilkos a mészárláshoz

Thaiföld
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 16. 08:00
Eladásra kínálja azt a phuketi házat a tulajdonosa, ahol megkínozták és megölték a magyar R. Pétert. Magyar gyilkosa és annak segítője beismerő vallomást tett, ügyüket két héten belül lezárja a thai rendőrség.

A helyszínen rekonstruálta a bűntényt a thaiföldi rendőrség az országban meggyilkolt magyar férfi, R. Péter ügyében, és két héten belül lezárni készül a nyomozást – derül ki a Phuket Gazette című internetes újság jelenté­séből. 

Mint arról a Bors beszámolt: két magyar férfit – N. Gábort és K. Lajost – őrizetbe vettek, mindketten vallomást is tettek. A helyszíni rekonstrukciót K. Lajos György vallomása alapján rendezték.

A férfi megerősítette: a gyilkosságban nem vett részt, de segített a holttest eltüntetésében. Részletesen elmagyarázta, mindezt miként tette. Mint kiderült, N. Gábor egy thaiföldi hölgy nevében – egy új mobiltelefonról – írt SMS-ekkel, illetve egy általa felkért nő telefonhívásával csalta üzlettársát a házba.

A rendőrség közlése szerint közel járnak ahhoz, hogy lezárják a nyomozást, és a phuketi tartományi bíróság elé terjesszék az ügyet. Ez két héten belül várható, bár addig még meg kellene találni a helyes változatot az egymásnak több ponton ellentmondó egyes vallomások között. A gyanú szerint R. Péternek egy ingatlan kapcsán kirobbant vita miatt kellett meghalnia.

Közben nyilatkozott annak a háznak a tulajdonosa, ahol végeztek R. Péterrel. A magát megnevezni nem kívánó férfi szerint N. Gábor csak három napra bérelte ki a lakást, készpénzben fizetett, lehet, hogy csak a gyilkosság miatt volt rá szüksége. A főbérlő azt mondta: megdöbbent, amikor kiderült, hogy milyen szörnyűség történt a házában, kifesteti a lakást és eladja – így akar megszabadulni a rémségek helyszínétől. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.