Pintér fotót küld magáról a milliárdos csalónak

bróker
PUBLIKÁLÁS: 2012. december 13. 08:00
Pintér Sándorra hivatkoztak több esetben a többmilliárdos csalási ügy gyanúsítottjai – tudta meg a Bors. Lapunk értesülése szerint a belügyminiszter fotót küld magáról az érintetteknek.
K. V., P. G. J.

Már négy gyanúsítottja van annak a november 20-án kirobbant többmilliárdos csalásnak, aminek kiötlője a celebvilágban is jól ismert nagykátai ikrek egyike, F. Attila volt. A férfi és H. Izabella előzetes letartóztatásban van, T. Szabolcs szabadlábon védekezik, miként az a budapesti férfi is, akit a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája (NNI) hallgatott ki.

Ezen értesülésünket az Országos Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata megerősítette. Az ügy legújabb gyanúsítottja együttműködő volt a rendőrökkel. Informátorunk szerint a milliárdos csalás résztvevői és a nekik megbízásból dolgozó ügy­nökök azon buktak meg, hogy többször Pintér Sándor belügymi­nisz­tert nevezték meg tuti kapcsolatuknak.

Máskor viszont a brókerügyben elhíresült – de velük semmilyen kapcsolatot nem ápoló – Kulcsár Attila nevét dobták be mint garanciát. Pintér Sándor persze tudomást szerzett arról, hogy visszaélnek a nevével, az NNI ekkor kapcsolt rá az ügy felderítésére. Informátorunk szerint a belügyminiszternek szándékában áll, hogy fényképet küldjön magáról az ügy gyanúsítottjainak, hogy a rájuk váró börtön­évek alatt ­legyen majd mit nézegetniük. A Bors ezen értesülését sehol nem cáfolták.

Mint arról korábban írtunk, F. Attila, aki az utóbbi egy évben alakította ki a piramisként felépülő hálózatát, maga is elismerte a rendőrségen, hogy egy- milliárd forinttal tartozik különböző magánszemélyeknek, köztük több diplomás, végzett közgazdásznak és ügyvédnek is. A befektetők elhitték a férfinak – aki ikertestvérével együtt, néhány éve még a nagykátai papírgyárban dolgozott –, hogy befektetésük után ötvenmillió forint felett harminc, alatta húszszázalékos kamatot kapnak majd havonta.

Miután mindenkivel – így a nehézfiúkkal is – kölcsönszerződést kötött és a kamattal növelt összeget tüntette fel adósságként, elfogása előtt már többen követelték rajta a pénzüket. Forrásaink szerint F. valószínűleg nagyobb biztonságban van most az Aradi utcai zárkájában, mint szabadlábon.  

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.