A legtöbb emberben felébred időnként a bűntudat, de ha ez az érzés válik életünk középpontjává, egykettôre megkeseríti a mindennapokat. Az önvád állandó feszültséget okoz –legtöbbször ok nélkül. Ám ettől meg lehet szabadulni.
A bűntudat folyamatos harckészültségben tartja a lelket, stresszt okoz és nem mellékesen rossz döntésekre készteti az önmagát marcangoló embert. A rossz lelkiismeretet gyakran csak a maximális teljesítményre törekvés okozza. Ezzel a küzdelemmel azonban le lehet számolni, csak néhány trükk szükséges hozzá.
Már gyerekként megtanuljuk, mi az a bűntudat. Amikor kiskorunkban feszegettük vagy éppen átléptük a szüleink által felállított szabályokat, akkor szidást vagy büntetést kaptunk érte. Ilyenkor nem csak azt tanultuk meg, hogy mit kell betartani, hanem azt is, milyen érzést okoz a rossz lelkiismeret.
Vannak, akiknél fizikailag is jelentkezik az önvád: megfájdul a hasuk vagy úgy érzik, mintha gombóc lenne a torkukban. Mások szégyenkeznek vagy éppen mérgesek magukra. Akárhogy jelentkezik is, semmiképpen nem kellemes érzés.
Hogyan szabaduljunk meg az önvádtól?
Amikor ránk tör a bűntudat, álljunk meg, próbáljunk félrevonulni és pontosan gondoljunk át, hogy milyen hiba miatt érezzük ezt. Nézzük magunkat kívülről vagy képzeljük el, hogy ha ez egy idegennel esik meg, akkor mennyire ítélnénk el, mennyire foglalkoznánk egyáltalán
az adott esettel. Már ekkor rájöhetünk, hogy másnál fel sem tűnne ez a „hiba”, avagy teljesen bocsánatos bűnnek tartanánk.
Második lépésként vegyük számba, hogy pontosan mi előzte meg, milyen dolgok, események vannak a hibásnak tartott tettünk mögött. Gondoljuk végig, milyen szabályokat léptünk át ezzel, ki állította fel ezeket számunkra, s hogy akarjuk-e egyáltalán ezeket a szabályokat követni. (Nem a bűncselekménnyel végződő esetekről írunk!) Gyakran már ilyenkor rájövünk, hogy tettünk természetes következménye volt az azt megelőző eseményeknek, s szembesülhetünk azzal
is, hogy ha visszamennénk az időben, újra ugyanezt tennénk.
Bocsássunk meg magunknak!
Aki részletesen átgondolja, mi vezetett tettéhez, döntéséhez, az rájöhet, hogy nincs semmi, ami miatt el kellene ítélnie magát. Próbáljuk meg időnként, hogy nem törekszünk a tökéletességre. Lássuk be, nem kell mindig mindenkinek megfelelnünk, s hibásnak érezni magunkat amiatt, hogy a saját akaratunk szerint cselekszünk.
Amennyiben mégis úgy látjuk, hogy hibáztunk, akkor is tartsuk észben, hogy ez az egyik legősibb emberi tulajdonság, és még mindig nagyon messze vagyunk attól, hogy rossz emberré váljunk.
