A 49 éves, egykoron Jugoszlávia legfiatalabb kommunista vezetőjeként karrierjét építő Pahor 2011-ben már szociáldemokrata kormányfőként beszélt arról, hogy el kell szigetelni Orbán Viktort az unión belül.
Később négyszemközt bocsánatot kért Orbántól, majd belügyminiszterének korrupt ingatlanvásárlásába kormányával együtt belebukott.
Pahor huszonévesen politológiát tanult az egyetemen, mellette modellkedésből kereste kenyerét. Később, politikusként 2006-ban és 2007-ben is az év embere lett Szlovéniában, az egyik magazin női olvasói a legszexisebb szlovén férfi címet adományozták neki.
A szavazás óta jobboldali riválisai „Barbie-fiúcskának” gúnyolják. Egy amerikai tanulmányi ösztöndíjat utasított vissza azért, hogy a szlovén kommunisták vezetője lehessen. Megrögzött távfutó, szabadidejében maratoni és triatlonversenyekre készül.
A vasárnap elnökké választott politikus első beszédében összefogást sürgetett, miután Ljubljana főterén harmincezer ember tüntetett a megszorítások ellen. Az egykoron uniós éltanulónak számító Szlovénia a válság miatt az összeomlás szélére került.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.