Házában rejtegette meggyilkolt újszülöttjeit a nő

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 03. 21:30
A padláson, a pincében és az istállóban bukkantak rá a rendőrök öt meggyilkolt csecsemő holttestére. A házban lakó lengyel asszony végzett a babákkal pillanatokkal az után, hogy megszülettek. A nő nyolc gyereke közül, ötöt biztosan meggyilkolt.
Bors

Egész Lengyelországot sokkolta a 41 éves Beata Z. esete, akit a rendőrség gyilkosság vádjával tartóztatott le. Az eddig napvilágot látott hírek szerint a nő öt újszülött csecsemőjét gyilkolta meg különös kegyetlenséggel, holttestüket pedig háza különböző helységeiben rejtette el – írta meg a Daily Mail.

Beata Z. 1998 és 2012 között nyolc gyereket szült, ebből ma csupán ketten élnek. A rendőrök két csecsemő holttestét találtak meg a ház padlásán, majd újabb kettőre bukkantak a pincében, egy tetemet pedig az istállóban rejtett el az asszony. A hatodik gyereket ezidáig nem sikerült felkutatnia a hatóságoknak.

Egy szociális munkás riasztotta nyár végén a rendőröket. Elmondása szerint feltűnt neki, hogy nem látott újszülöttet a nő házában az után, hogy Beata egyértelműen terhes volt. Ezt követően kis magánnyomozásba kezdett, mely során megállapította, hogy az elmúlt években született gyerekeknek nyoma sincs a házban.

Beata Z. jelenleg előzetes letartóztatásban van, ügyében még folyik a nyomozás. A bíróság pszichiátriai kivizsgálást rendelt el a nőnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.