Bozótvágóval nyeste meg nevelt gyerekeit, mert túl hangosak voltak

nevelt gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2012. november 15. 16:00
Két nevelt gyermekét is megvágta egy 60 centis bozótvágóval egy brutális nevelőapa Mosonmagyaróváron. A férfi úgy vélte, a 6 és 8 éves gyerekek hangoskodásukkal zavarják a férfi vér szerinti gyermekét, ezért illemre akarta tanítani őket.
Bors

Már hónapok óta terrorizálta családját egy mosonmagyaróvári férfi. A 34 éves apa és élettársa négy gyermeket neveltek, abból egy 7, 8 és 9 éves gyerekek az édesanyáé, míg az 1 éves, legkisebb gyermekük közös volt. Az apa már korábban is kimutatta, hogy nem szívleli párja csemetéit, gyakran volt velük agresszív és erőszakos.

November 10-én azonban kis híján tragédiába torkollott a gyűlölet: a három nagyobb gyerek esti játékát játszotta, azonban nevelőapjuk szerint túl hangosan virgonckodtak, véleménye szerint hangoskodásukkal zavarták az egy éves kicsit. A kegyetlen apa ezért úgy döntött, hogy egy életre neveltjei fejébe vési az illemet, és egy 60 centi hosszúságú bozótvágóval a gyerekekre támadt. Először a 8 éves kislány fejére ütött a machetével, majd a 7 éves kisfiú lábát vagdosta össze. A riadt anyja azonnal gyermekei segítségére sietett, de ő is megjárta: élettársa hajánál fogva elvonszolta, majd egy üvegajtóba verte.

Az édesanya a verés után nem késlekedett, vérbefagyott gyermekét azonnal kórházba vitte, ahol összevarrták a kisfiú sebeit. A riadt család azonban hazugságra kényszerült, mivel a nevelőapa megfenyegette élettársát, és kikényszerítette belőle, hogy hazudja azt, a gyermek csupán elesett. Az anya eleget is tett a fenyegetésnek, azonban eltökélte, nem hagyja, hogy családját megnyomorítsa a dühöngő élettársa.

Ezért a nő megvárta, míg a férje lelép otthonról, és azon nyomban a rendőrségre rohant feljelentés tenni. A családfőt a lakásában el is kapták. Kiderült, nm ez volt az első brutális megnyilvánulása a férfinek, már hónapok óta terror alatt tartotta asszonyát és neveltjeit:

- A bíróság kiskorú veszélyeztetése, az anya és a gyermek sérelmére elkövetett testi sértés megalapozott gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztat a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.