Lecseréli tűzhelyét Mária

Bűvös hetes
PUBLIKÁLÁS: 2012. október 08. 12:00
Nincs megállás, a Bors csak úgy szórja a százezreket olvasóinak. Ezúttal is tizenegy szerencsés játékosunk örülhetett annak, hogy Fortuna őket választotta. A játék persze tovább folytatódik.

Lapunk munkatársai egy budapesti ház első emeleti lakásán kopogtatnak. Egy ifjú hölgy nyit ajtót. Ô nyerte a százezer forintot.

– Még most sem hiszem el, hogy ez velünk történt. A férjem szerint ez valami átverés, de ezek szerint mégsem – mondja ragyogó mosollyal az ifjú asszony, akit eddig messzire elkerült a szerencse.

– A legnagyobb nyereményem eddig az volt, amikor a kétszáz forintos sorsjegynek visszanyertem az árát – neveti el magát Getmanné Wágner Hajnalka, aki két borítékot adott postára.

Mikor arról kérdezem, mi lesz a pénz sorsa, gondolkodóba esik.

– Mivel mindig anyuval játszom, elfelezzük a pénzt. Talán elutazunk egy hétvégére a párommal, vagy veszünk magunknak valami meglepetést. Az biztos, hogy hamar elköltjük – néz édesanyjára Hajnalka, aki természetesen a fődíjért, az autóért is játszani fog.

Az Újpesten élő László Mária is hitetlenkedve fogadott minket.

– Ez biztos? Tényleg megkapom a pénzt? Nagyon köszönöm! – hálálkodott a rendezvényszervezőként dolgozó asszony, aki máris számtalan helyét tudja a nyereménynek.

– Éjszaka alig aludtam, annyit gondolkoztam, hogy mi lenne a legfontosabb. Az biztos, hogy végre lecserélem a 36 éves gáztűzhelyemet, de a gyerekkel két napra a Mátrába is elmegyünk. Összesen 12 borítékot adtam postára. Már meg is beszéltük a családdal, hogy mindig részt veszünk a Bors játékaiban. Nagyon jó, olvasmányos lapnak tartjuk a Borsot, és most, hogy nyertünk, még jobban imádjuk – mondja Mária.

A játék immár a finisbe érkezett. A tegnap zárult hetedik játékhét szelvényeit, a hat különböző figurát, vagy a jokert október 12-ig még be lehet küldeni szerkesztőségünkbe. Ennek a hétnek, valamint a fődíjnak, a Mitsubishi Coltnak a sorsolása pedig október 16-án lesz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.