A Bors a magyar kormányhoz közeli forrásból úgy tudja: az IMF az elmúlt napokban küldte meg a hitel feltételeit. Információnk szerint minden kérésük alapja a radikális kiadáscsökkentés, amire több verziót is kidolgoztak. Ezek közül az egyik az állami szférában dolgozók bérének 5-8 százalékos csökkentése lenne. Felmerült a közszolgáltatásokra – kórházak, közlekedés – költött pénzek csökkentése is.
Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője lapunknak azt mondta: nem a kiadáscsökkentést tartják az egyetlen jó megoldásnak. Bod Péter Ákos közgazdász szerint az IMF elsősorban azért kérheti a kiadáscsökkentést, mert a jövő évi költségvetésben rengeteg bizonytalan adóbevétel szerepel.
– A hiánycél tartásához tehát szükséges lehet meghúzni a nadrágszíjat – véli. – Nagyjából 300- 400 milliárd forintot kellene megspórolni. Bizonyos támogatásokon csökkenthetnek, például a gyógyszerek vagy a közlekedés esetében. A legegyszerűbb viszont a személyi jövedelemadó változtatása lenne. A kormány ragaszkodik az egykulcsos rendszerhez, de ha emelnék 3-4 százalékkal az adó mértékét, az sok problémát megoldana – tette hozzá Bod.
Jövőre megy a szuperbruttó
Orbán Viktor miniszterelnök augusztus végén beszélt arról, hogy csökkenteni kell a személyi jövedelemadót. Ennek egyik eszköze, hogy jövőre kivezetik a szuperbruttót. Az eredményt viszont csak a gazdagabbak érzik majd meg. Az átlagbért, bruttó 210-220 ezer forintot keresők mindössze 300-400 forinttal visznek majd haza többet. Aki viszont legalább bruttó 500 ezer forintot keres, annak 12 874 forinttal emelkedik a bére.
ENNYIT KÖLTÜNK MOST
A 2012-es költségvetés szerint idén 15 013 milliárd forint Magyarország kiadása. Néhány főbb tétel:
Nyugdíjak 2 749,6 milliárd Ft
Egészségbizt. alap 1 735,4 milliárd Ft
Felsőoktatás 157,5 milliárd Ft
Rendőrség 20,7 milliárd Ft
OKF 47,5 milliárd Ft
NAV 120,9 milliárd Ft
Bíróságok 77,6 milliárd Ft
Ügyészségek 36,8 milliárd Ft
Önkormányzatok 1 041,9 milliárd Ft
Családi tám. 456,1 milliárd Ft
Szociális int. 1,8 milliárd Ft
Kulturális int. 2,2 milliárd Ft
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.