Miközben a világ a brazíliai őserdők pusztítása miatt aggódik – teljes joggal –, kiderült, hogy a sokéves áldozatos munkával újra életképessé vált európai erdőket is hatalmas veszély fenyegeti.
Kísértet járja be Európát és Észak-Amerikát, az erdőpusztulás kísértete – a World Resources környezetvédelmi kutatóintézet jelentésének drámai hangvételű mondata az 1970-es években kezdődött nagyarányú erdőpusztulás jajkiáltása volt.
Az erdőségekben felerősödött a visszhang: meg kell menteni a föld erdeit, amíg van mit megmenteni és megőrizni.
A következő évtizedekben – a szakemberek szerint – a változó időjárás fokozza az aszályt, másutt túl sok csapadék hullik majd. Minden eddiginél nagyobb tüzek és viharok pusztíthatnak, őshonos és betelepült kártevők szaporodhatnak el, pusztulhatnak az őshonos fafajok.
Ahelyett, hogy ölbe tett kézzel nézné az erdők pusztulását, az Európai Unió olyan kutatásokat támogat, amelyek révén az erdőgazdálkodók megtudhatják, milyen fákat ültessenek, hogy azok ellenálljanak a kártevőknek és az időjárással összefüggő megpróbáltatásoknak.
Dr. Solymos Rezső akadémikus szerint az erdők és fák veszélyeztetettsége főleg az iparilag fejlett államokban erôsödött.
A tűzveszély mellett a legnagyobb erdőkárosítók a gombák és a rovarok, az erdők felújítása azonban a túlszaporodott vadállomány miatt számos országban alig lehetséges. A vihar és a hó is okozott az utóbbi évtizedben súlyos károkat Európában.
A kontinens erdei több mint egymilliárd hektárt borítanak. Ebből 851 millió hektár Oroszországban, 49 millió pedig Svédországban és Finnországban van. Az erdők a kilencvenes évek kezdete óta kezdtek el újra gyarapodni, s így mind több szén-dioxidot elnyelni, ami jó hír az éghajlatváltozás ellen küzdőknek, viszont e mostani veszély újabb „zöld katasztrófát” vetít előre.
A várható kár a világháborút követő harminc-negyven év félelmetes méretû pusztulásához is hasonlítható: becslések szerint azokban az évtizedekben az óvilág erdeinek harmada tűnt el.
