Élő adásban verték a politikust - videóval

görög
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 08. 12:00
Élő televíziós műsorban pofozta fel, majd ököllel próbálta leütni női vitapartnerét a görög neonáci parlamenti párt, az Arany Hajnal szóvivője, aki történetesen férfi. Előtte vízzel öntötte le egyik vitapartnerét.
Bors

A kormányváltás előtt álló Görögországban másfél hét múlva tartják a választásokat, így nagy figyelem kísérte a helyi tévében zajló vitát. Az athéni stúdióban zajlott eszmecsere résztvevői a választáson induló pártok képviselői voltak.

A verekedés előtt egyikük, a korábban fegyveres rablással gyanúsított Iliasz Kazidiarisz, az újfasiszta Arany Hajnal szóvivője hosszasan ordibált a Radikális Baloldal Koalíció (Szirizia) képviselőnőjével, aki felhánytorgatta az öt éve történt bűncselekményt.

Kazidiarisz előbb egy pohár vízzel leöntötte vitapartnerét, majd az őt rendre utasító másik nő, a közelében ülő Liana Kanelli felé fordult, akit egy ökölcsapással akart leteríteni.

Mindezt a kamerák is vették, ahogy azt is, amikor a jól megtermett Kazidiarisz fürgén felugrik, kioszt három pofont Kanellinek, majd a kissé szédelgő politikust hol ütni, hol rúgni próbálja. A tomboló Kazidiariszt végül az asztalnál ülő egyik képviselő fékezi meg.

Itt vette el a képet a csatorna, élő adás helyett reklámot sugározva. A BBC szerint az eset után a férfi elhagyta a stúdiót, ellene körözést adtak ki.  

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.