Egy hét alatt 66 milliót loptak

rakomány
PUBLIKÁLÁS: 2012. június 28. 20:00
Keresi a rendőrség Horváth Zsoltot, azt a férfit, aki társaival együtt fuvarozócéget alapított, majd a rájuk bízott, több millió forint értékű rakományokkal együtt eltűntek. A rendőrség további áldozatokat keres.
Bors

A rendelkezésre álló adatok szerint, egy több emberből álló banda követte el a lopásokat. A Hasilló Trans Kft. ugyanis különféle áruk fuvarozását vállalta el, azonban a rájuk bízott rakományok egytől egyig eltűntek. Az eljárás során eddig nyolc különböző sértett tett feljelentést a cég ellen, amely eddig megközelítőleg 66 millió forintnyi árut lopott el egy hét alatt.

A rendőrség elfogta a bűncselekményekkel gyanúsított H. Katalint és társait, azonban további nyomozás után úgy vélik, hogy a szervezésben és a lopásokban közreműködött a szabadlábon garázdálkodó 41 éves ózdi férfi, Horváth Zsolt is. A rendőrség kéri, hogy akiknek a sérelmére a Hasillo Trans Kft. hasonló bűncselekményeket követett el, jelentkezzen a rendőrségen, illetve bárki, aki Horváth Zsolt tartózkodási helyéről érdemleges információval tud szolgálni, az hívja a 061-4435800/30-365 melléket, vagy tegyen bejelentést bármely ingyenesen hívható segélyvonalak egyikén. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.