A végsőkig kitartanak a szellemfalvak lakói

PUBLIKÁLÁS: 2012. február 24. 10:00
A végsőkig ragaszkodnak egykori lakóik a megszüntetett kis településekhez. Az évtizedekkel ezelőtt virágzó falvakból a lakóknak szinte mindenüket hátrahagyva kellett elköltözniük.
Horthy medvéi miatt költöztek el

A Veszprém megyei Iharkút vesztét az alumíniumipar okozta, ugyanis bauxitot találtak az egykori falu alatt. 1981-ben megszüntették a falu önállóságát, a lakosokat átköltöztették a környező településekre vagy Pápára. Ma a falu helyén egy külszíni bauxitbánya gödre látható, ebben találtak egyébként Magyarországon először dinoszauruszcsontokat.

A mai Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Derenkről hat medve miatt kellett költöznie hatszáz embernek. A környék jó vadászterület volt, 1936-ban Horthy Miklós kormányzó úgy döntött, vadaskertet létesít ott. Hat medvét vittek oda. A helyi lakosság orvvadászattal is foglalkozott, ez veszélyeztette a vadaskert működését, ezért a falu kitelepítése mellett döntöttek. 1943-ra megszűnt a település. A derenkiek sokáig kitartottak, csak a templom elbontásával sikerült a népet végleg megtörni. A vadaspark tervéből semmi nem lett, a háború elsodorta.

Sopron példája mellett kevésbé ismert, hogy az első világháború után a trianoni határt a falu közepén húzták meg. A lakosságnak népszavazás útján kellett döntenie, melyik országot választják. Hűségük sem volt elég ahhoz, hogy megmaradjon az otthonuk.














Gergály Judith
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.