Megfenyegette Tőkést a neje: kitálal a mocskos nőügyekről

címlap
PUBLIKÁLÁS: 2010. március 31. 08:15
Évek óta csak e-mailben érintkezik családjával Tőkés László. Ha a püspök válópere első tárgyalásán nem fogadja el neje feltételeit, nyilvánosságra kerülnek az elmúlt húsz év nőügyei a bizonyítékokkal együtt.
Tettenérésről pletykáltak…
Tőkés László nőügyeiről először 1999-ben terjedtek el pletykák. Az első, nagy port kavart ügy szerint a püspököt felesége a dolgozószobájában rajtakapta a püspökség jogi képviselőjével. Az ügyből cikk született, az újságíró ellen rágalmazási per indult, el is ítélték, mert nem tudta bizonyítani a leírtakat. (Kovács lapunknak azt mondta, az eset nem is szerepel a feleség beadványában.)

Az ügy egyébként annak a férfinak a blogján pattant ki, akinek az édesapja milicista volt, és 1990-ben három magyar agyonverte. A tetteseket elítélték, de sokan feltételezik: talán bosszú munkált abban, hogy a magyarok szemében hősként, forradalmárként ünnepelt Tőkést igyekszik lejáratni. A blogon jelentek meg először idézetek a válóperes beadványból is.





Munkatársainktól







Bors
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.