Az Egyesült Királyságban a fürdők egy héten belül újból kinyithatnak

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 26. 16:48

December 2-án, azaz jövő hét szerdán engedélyezhetik Anglia-szerte az összes fürdő újbóli megnyitását, mivel az országban feloldják a második lezárást. Boris Johnson miniszterelnök azt mondta: "Anglia továbbra is ésszerű megközelítést alkalmaz, amely három szintre épül, és mivel a betegség előfordulása sajnos még mindig magas, ezek a szintbesorolások továbbra is megmaradnak." A kormány később megerősítette, hogy a nem alapvető termékeket árusító kiskereskedelmi üzletek, illetve a gyógyfürdők és a szalonok is kinyithatnak. A harmadik, legmagasabb korlátozási szinthez sorolt gőzfürdőknek és a szaunáknak azonban továbbra is zárva kell maradniuk.

A wellness szolgáltatásról sem kell tovább lemondaniuk az angoloknak - illusztráció Forrás: Nawal Escape/Pixabay

A kormány iránymutatást is ad a bezárás után újból megnyíló fürdők számára. A gyógyfürdőkben az alkalmazottaknak továbbra is kötelező viselet lesz a védőszemüveg, illetve arcmaszk. Ezeket a híreket az ipar örömmel fogadja, miután hosszú csata folyt az első, 2020-as lezárás után, ugyanis sok fürdő a emiatt lehetetlen anyagi helyzetbe került. Egy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk arról, hogy többek között az Egyesült Királyság wellnessiparának egyik ikonikus gyógyfürdője, a Grayshott Spa 55 évvel a megnyitása után kénytelen volt véglegesen bezárni.

Az Egyesült Királyság más területein a gyógyfürdők és a szalonok továbbra is zárva tartanak: Észak-Írországban az összes ilyen létesítményt bezárták, amikor az ország belépett a második katrantén-időszakba, illetve 11 skót régióban szintén zárt ajtókat találnak a fürdők szerelmesei. A wales-i desztinációk azonban újra engedélyt kapnak a megnyitásra a lezárás feloldását követően – írja a spabusiness.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.