Megmártózna ebben a lila színű, vajdasági termáltóban?

aktivnyar
PUBLIKÁLÁS: 2018. július 03. 10:46

Nem mindennapi látványban és élményben lesz része annak, aki meglátogatja a Vajdaság lankái között megbújó pacséri termálfürdőt. A kétezer négyzetméteres tómederben lila vagy inkább rózsaszín vizet talál, amelynek nem csak a színe különleges, de az illata és a gyógyhatása is.

A tó színén még a helyiek is meglepődtek a 2015-ös nyári szezon kezdetekor, amikor a fürdő megnyitását követő évben, először pompázott lila színben. Mint kiderült, az elszineződés a forrás megnövekedett jód, bróm és lítium tartalmának volt köszönhető. Ezzel pedig nemcsak látványosabb, de a gyógyhatása is kiemelkedőbb lett.

A színes gyógyfürdő a magasból. Forrás: facebook / Gyógyfürdő Pacsér

A gyógytó vizéről úgy tartják, hogy főleg a gyulladásos betegségekben, valamint izületi-, csont- és bőrbetegségekben szenvedők állapotában hoz javulást. A víz magas sótartalma miatt a légúti panaszokat is enyhíti a helyi párás levegő, de jó hatással van az izomhúzódásos és az érrendszeri megbetegedésekre is.

A tó vize 28-32 celsius fokos, így a gyerekek is bátran pancsolhatnak benne. A legkisebbeknek a tó szélét ajánljuk, ahol a sekély vízben biztonságosan lubickolhatnak vagy gyűjtögethetnek kavicsokat.

Amióta az év elején fedett medencével bővült a fürdő, már akár az esős időben vagy a déli órák forróságában is kedvére fürdőzhet Pacséron. A tető alatt két 35-36 Celsius fokos ülő medencében pihenhet meg - olvasható a termalonline.hu oldalán.

Fürdőzők a pacséri lila tóban Forrás: facebook / Gyógyfürdő Pacsér

A fürdőbe autóval érkező vendégek ingyenes parkolóhelyen hagyhatják a kocsijukat. De tudniuk kell, hogy a bejáratnál csak dinárral fognak tudni fizetni. Az egésznapos belépőért felnőtteknek 840 forintnak megfelelő, 300 szerb dinárt kell fizetniük, a gyerekjegy pedig 200 dinárba, vagyis kicsivel több mint 500 forintba kerül. Családi jegyet is vásárolhatnak, ez esetben két gyerek és két felnőtt belépőért 800 dinárt kérnek. Délután 5 óra után a felnőtt jegy 150, a gyerek bellépő pedig 100 dinárba kerül. A belépőért cserében a strandon kiépített zuhanyzókat és öltözőket talál, sőt, még a wifi is ingyen van.

A pacséri tó-fürdő Bajától hatvan kilométeres távolságra, a bácsalmási határátkelőtől mindössze 17 km-re található. A vajdasági termálfürdő minden nap 11 és 19 óra között tart nyitva. További fotókat és információkat a fürdő Facebook-oldalán találnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.