Vallom, hogy a testi erő az ostobák fegyvere az igazság ellen, és azért alkalmazzák, mert nincsenek érveik. Elítélendő és visszataszító cselekedet.
Sajnálom Demcsák Zsuzsát, amiért ő is erőszak áldozata volt. Az a férfi emelt rá kezet, akit valaha a világon a legjobban szeretett, a két gyönyörű gyermekének az édesapja. Szörnyű érzés lehetett csalódni abban az emberben, akiről egyszer azt hitte, hogy élete végéig támasza lesz, társa a bajban, a nagybetűs férfi, aki majd megvédi őt, a nőt ebben a veszélyes világban...
A kiábrándultság azonban rossz tanácsadó. Nem hinném, hogy Zsuzsa – az áldozat – felhatalmazást kapott volna bárkitől is arra, hogy ítélkezzen, hogy pálcát törjön az összes olyan férfi fölött, akiről kiderül, hogy megvert egy nőt. Hangsúlyozom, elítélendő bűn az erőszak, mégis azt gondolom, hogy létezik megbocsátás, létezik második vagy harmadik esély, és valahogy véget lehet vetni a testi fenyítéseknek. Nincs nálam a megoldás kulcsa, de szerintem agresszióval, gyűlölettel biztosan nem érünk el hatást, márpedig Demcsák Zsuzsa ezekkel az eszközökkel „büntette” verekedős riportalanyát, aki egyébként azért volt vendég a stúdióban, mert arról szeretett volna beszélni, hogy megbánta a bűnét, és vezeklésül olyan koncertkörútra indul, melynek bevételét az erőszak elszenvedőinek rehabilitációjára fordítja. Vagyis igyekszik jót tenni, és ami még fontosabb, legalább tesz is valamit azért, hogy ha már fiatal emberek példaképe, jó példát mutasson.
Ha Zsuzsa kiáll a bántalmazott nők jogaiért, akkor tegye ezt úgy, hogy az érem mindkét oldaláról tudomást vesz, és a viselkedésével az agresszív felet megnyugtatja! A provokáció csak olaj a tűzre.
Kapcsolódó cikkünket itt olvashatja.
