Bálint gondolt egyet, és az utcán agyonszurkálta a munkából hazasiető Ferencet. Huszonhatszor mártotta kését a fiatal édesapába, akit felesége és gyermeke várt haza. Oka nem volt rá, de ha már arra járt, elvitte az áldozat mobiltelefonját is.
Mielőtt börtönbe került volna, egy új elmeorvosi vizsgálat megállapította: nem büntethető. Kórházba kerül, kényszergyógykezelésre. Szülei fellélegeztek, szegény Bálint jó helyen lesz. És minden bizonnyal kevés ideig: döbbenetes, hogy a törvény csak maximalizálja a gyógykezelés időtartamát (nem lehet hosszabb, mint lenne a börtönbüntetés), minimumot nem szab meg, átlagosan 4-6 év után szabadulnak a „betegek”.
Az intézményben tiszteletben tartják Bálint jogait: megkapja a megfelelő anyagi és orvosi ellátást. A higiéniájáról és az egészségi állapotának megfelelő élelmezéséről gondoskodnak, egészségügyi ellátásra jogosult, gyógyszert térítés nélkül kap. Vallását gyakorolhatja, levelei gyakoriságát nem korlátozzák, látogatót fogadhat, munkaterápián vehet részt.
Megnyugtat, hogy Bálint jó helyen lesz.
És félve kérdezem: csak nekem tűnik fel, hogy mifelénk a bűnösök jogai felülírnak minden ésszerűséget?
