Tímea: Megúszta a férjem gyilkosa!

Budafok
PUBLIKÁLÁS: 2014. november 22. 09:30
Megmenekül a börtöntől a budafoki késelő. Az ítélet hallatán Tímea, a 24 éves áldozat, Ferenc özvegye összeomlott.
Bors

Telik az idő, de a sebek csak lassan gyógyulnak Tímea lelkén, aki három éve élete eddigi legfájdalmasabb időszakát élte meg: szerelmét és gyermeke apját, Fecót meggyilkolták. Mint arról csütörtökön a Bors beszámolt, a gyilkossággal megvádolt B. Bálintot a bíróság – első fokon – kényszergyógykezelésre ítélte.

Ölni akart mindenáron

– B. Bálint szülei a döntés hallatán nagyon örültek, majdhogynem ujjongtak. Engem valósággal összetört a hír – mondta el Tímea a Borsnak. A Fővárosi Törvényszék döntése értelmében a 24 éves Ferenc gyilkosát továbbra is az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kezelik.

B. Bálint azt követően került oda, hogy azt mondta a nyomozóknak: nem volt ura tetteinek. A férfi elfogásakor először még azt vallotta, hogy a gyilkosságot megelőző időszakban öngyilkosságot tervezett, de meg akart győződni arról, hogy késsel hogyan lehet ölni. Találomra választotta ki Ferencet, aki éppen hazafelé tartott a munkából. Később már azt adta elő, virtuális világban él, és hogy teste számítógéphez van csatlakoztatva.

Huszonhatszor döfött

– Volt olyan álmom, hogy én és a csajom avatarok vagyunk, és a csajom megölt valakit, majd azt mondta, most én jövök – idézte a gyilkos vallomását korábban a Zsaru magazin. Tímea szerint B. Bálint pontosan tudta és tudja, hogy mit csinál.

– Huszonhatszor vágta bele a tőrt a férjembe, utána pedig a helyszínről elvitte Fecó mobiltelefonját. Ha nem volt ura a tetteinek, akkor miért vitte el? – utalt arra az özvegy, hogy B. Bálint egy fontos nyomot vitt el a helyszínről.

– A bírósági eljárásba bevontak egy újabb igazságügyi elmeorvos szakértőt, aki – az előzővel ellentétben – azt állapította meg, hogy a férjem gyilkosa nem beszámítható. Végül ezt a jelentést vették alapul a döntésnél is.

Nem volt szándékos?

– Sőt az is elhangzott, hogy talán még a szándékosság sem állapítható meg. Ami szerintem egyszerűen nevetséges – fakadt ki Tímea a Borsnak. A bíróság úgy rendelkezett, hogy az áldozat telefonját visszakaphatja az özvegy, a gyilkos tőrt lefoglalják, minden mást megsemmisítésre küldenek.  

 

Jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.