Vélemény: pró és kontra

Máté Sándor: Kiváló dolgozók

Úgy tűnik, a gondtalan nyugdíjas évekhez nem lesz elegendő, ha előtte az ember a munkahelyén kiváló dolgozó. Amennyiben aggastyánként nem szeretnénk éhkoppon maradni, ezután jobban kell teljesítenünk a hálószobában is.

De mi lesz a szerencsétlen párokkal, akiket azzal vert a sors, hogy nem lehet gyermekük? Vagy azokkal, akiket egy tragédia fosztott meg legdrágább kincsüktől? Mi lesz azokkal, akik, bár hasznos tagjai a társadalomnak, mindezt a fizetésük nem tükrözi hónap végén, és a családi kassza csak egy csemete felnevelését engedi?

Egyáltalán: lehet-e értékmérő ember és ember között, hogy ki nemzett, nevelt több utódot? Most akkor mégis a megélhetési szülőké a pálya? Bevallom: kissé összezavarodtam.

Zimber Szilvia: Hol az igazság?

Nem lehet patikamérlegen kimérni, mennyi idő és pénz egy gyermek felnevelése, mennyi öröm, érzelmi többlet és időskori segítség viszonzásul. Nehéz megmondani, hogy az elvált szülő vajon ugyanannyival járul-e hozzá a neveléshez, mint az, aki reggel iskolába indítja, este lefekteti a gyereket. S ha kevesebbel, akkor ez az ő hibája-e, vagy épp azé, aki mindent vitt: vagyont, gyereket, lakást. Igazságtalan, ha valakit azzal vert a sors, hogy nem alapíthat családot, idős korára magára marad, és még a nyugdíja is kevesebb.

De az sem igazságos, hogy azok, akik sok lemondást és anyagi áldozatot vállalva végül is gondoskodnak a következő nemzedékről, idős korukban a gyerekeikre szoruljanak, mert nem tudtak vagyont fölhalmozni.

Cikkünk itt.