Bár valaha közgazdászdiplomát szereztem (igen, igen, kedves Rétvári Bence, a Marx Károlyról elnevezett egyetemen), bevallom, nem sokat értek hozzá.
Nem nagyon tudom, vagy ha mégis tudom, nem nagyon értem, miért vív sikeres rezsiharcot a kormány a gáz, a víz, a kéményseprés és a BKV-bérletek vonatkozásában, s miért nem vív ugyan-ez a kormány sem sikeres, sem sikertelen rezsiharcot az üzemanyagárak ellen.
Pedig lenne miből, hiszen köztudott, hogy a velünk megfizettetett benzin- és gázolajárban az adók jelentik a legnagyobb összeget, vagyis a legjelentősebb tétel olyan, ami nagyrészt független mind a kőolaj világpiaci árától, mind a forint (meglehetősen) gyenge árfolyamától. Másrészt az sem elhanyagolható tétel, hogy az üzemanyag költsége szinte minden fogyasztási cikk árába beépül, tehát ha kevesebbe kerülne a nafta, olcsóbb lehetne sok minden más is.
Másfelől viszont sokakkal egyetértek abban, hogy a rezsiharc már eddig megvívott csatái is jelentős lyukat ütnek a költségvetésben, amit a mi adóforintjainkból (mi másból is?!) tömködnek be. Ha a benzinárakat is csökkentenék tíz százalékkal, egyszerűen kezelhetetlenné tennék a gazdasági folyamatokat. Tavaly 2,779 milliárd liter üzemanyag fogyott, ha 400 forinttal számolom literjét, akkor is bő 100 milliárd forintot osztana szét közöttünk a kormány.
Egyébként megtehetné, ha akarná, mint ahogy ahhoz is joga van, hogy ne tegye meg. Egyhez nincs joga, hogy ne magyarázza meg, mit miért tesz. Márpedig hallgat a minisztérium, a Bors megkeresésére tíz napja nem képesek válaszolni. Úgy tűnik, elszoktak a kérdésektől, legalábbis azoktól, amiket nem önmaguknak fogalmaznak meg. Két hónappal a választások előtt már az a jelszó: inkább hallgatni, mint hibázni.
Megérdemeljük, ha hagyjuk nekik!
