Vélemény: Tízezer perc

Mert megmondják! Annak az állami adományvonalnak a számát is, amit ha felhívsz, pénzzel támogatod a bajbajutottakat. És azt is megmondják, ha megmondják, hogy a Te adományodat mire fordítják. Azt követően persze, hogy az állam hivatalos emberei eldöntik helyetted és a károsultak helyett, hogy mire van szükség.

A vörös iszap után – amikor államosították a jótékonyságot – úgy döntöttek az illetéktelenek, hogy az adományok nagyon jelentős részét a helyi focipálya újrafüvesítésére költik. Én erre nem adnék egy vasat sem, de szívesen támogattam volna, hogy Mariska néninek vegyünk egy új mosógépet. Ám ezt már nem mondhatjuk meg, mert az állam kitúrt bennünket a személyes jótékonyságból. Mert szerinte mi gyerekek vagyunk, felelőtlenek, és fogalmunk sincs, hogyan kell egymáson segíteni.

Eddig mindig a Máltai Szeretetszolgálatnak adtam a pénzt, nem vallási alapon, hanem mert tudom, hogy értenek hozzá, tudják, mi kell a bajban. Egy állami tisztviselőben vagy bizottságban nem bízom, nekik nem adom a pénzemet, mert ki tudja, mennyit lopnak el belőle, milyen politikai szempontok alapján osztják szét a maradékot, és mert nem engedik, hogy ellenőrizzem a felhasználást. Így viszont lelkiismeret-furdalásom van, hogy nem segítettem a bajban lévőkön. Nem, mert közénk furakodott az állam, amely ezzel is alattvalóvá nyomorít, hülyének és gyereknek néz mindannyiunkat.

Lehet, hogy áll még itt a demokrácia, papír szerint, de pont az ilyen dölyfös intézkedések teszik elviselhetetlenné a mindennapi életet azoknak, akik még szeretik a szabadságot.