A Himnusz születésnapja – A magyar kultúra napja

A magyar kultúra napja

„a Magyar nép zivataros századaiból"

A napóleoni háborúk vészesen eladósították a Habsburg Birodalmat, amelynek következtében az uralkodó hatalmas adókkal sújtotta Magyarországot, ez pedig a nemesség ellenállásához vezetett. A patthelyzetet tovább súlyosbította, hogy a makacs ellenállás miatt I. Ferenc idő előtt berekesztette az országgyűlést és a továbbiakban rendeletekkel kormányzott.

A magyar rendek megtagadták a rendeletek végrehajtását, csakhogy magatartásuk hatással volt a társadalom egészére: romlott a közbiztonság, nőtt a katonaszökevények száma, a vidéket pedig az öntörvényű betyárok kezdték uralni.

A nemzeti öntudatra ébredés azonban nemcsak politikai, hanem kulturális síkon is zajlott. Erre az időre tehető a nyelvújítási mozgalom és ekkor emelték a magyar nyelvet irodalmi szintre, jóllehet a magyar végül csak az 1844-es országgyűlésen lett az ország hivatalos nyelve.

A XIX. századig a magyarságnak egységes nemzeti himnusza sem volt, jóllehet a katolikusoknak és a protestánsoknak is volt úgy nevezett néphimnusza, és szívesen énekelték a Rákóczi-nótát (más néven Rákóczi-indulót) is, amelyet a hatóságok többször is betiltottak.

A hivatalos alkalmakkor azonban az orsztrák császári himnuszt játszották Magyarországon is, melyet 1854-ben ugyan lefordítottak magyar nyelvre is, de a magyarság sosem fogadta el nemzeti himnuszként, mivel a megtorlások során és különösen az aradi vértanúk kivégzését követően is ezt játszották.

A Himnusz megírásának körülményei

Kölcsey 1815-től visszavonultan élt családi birtokán Szatmárcsekén – a Kölcseyek, mint Szatmár vármegye egyik ősrégi családja 1344 óta birtokoltak itt földeket – és bár messze volt a napi politika eseményeitől, a bécsi udvar alkotmánytipró intézkedései ott sem hagyták, hogy közömbös maradjon a történéseket illetően.

A reformkor hevülete egyre több, a nemzeti összetartozást kifejező költeményt segített világra, ezek egyike volt Kölcsey 1823 januárjában megírt Hymnusa is (eredetileg ezzel a korabeli helyesírással), mely a költő hazafias költészetének csúcspontja volt.

1823. január 22. volt az a dátum, amelyen Kölcsey Ferenc letisztázta a Himnusz kéziratát egy nagyobb, külön lapokból álló kéziratcsomag részeként, amelybe a költő már nagyrészt megírt, de nem véglegesített műveit jegyezte fel. E kéziratcsomag őrizte meg az utókornak a dátumot.

Kölcsey a Himnuszt két külön lapra írta. A papír sérülése, amely ma mindkét lapon látható, nem lángégés, hanem úgynevezett tintamarás, amelyet nem Kölcsey tintája okozhatott, hanem valamikor a későbbiekben ráömlött savas tinta.

A Himnusz 1829-ben jelent meg először Kisfaludy Károly Aurora című almanachjában, jóllehet, itt még a kéziraton eredetileg szereplő „a Magyar nép zivataros századaiból" alcím mellőzésével, de 1832-ben, a Kölcsey verseit tartalmazó első kötetben már az általa adott alcímmel jelent meg.

Nemzeti imádságunk kalandos útja

Noha a kéziratcsomagnak az 1830-as években nyoma veszett, a Himnusz megzenésítésére 1844-ben pályázatot írtak ki, amelyet a pesti Nemzeti Színház karmestere, Erkel Ferenc nyert meg. Az elkészült pályamű első bemutatója 1844. július 2-án csendült fel Erkel vezényletével, míg szélesebb nyilvánosság előtt még ez év augusztus 10-én a Széchenyi gőzös vízre bocsátásakor, az Óbudai Hajógyárban.

Ahogy már írtam, ebben az időben az osztrák császári himnusz volt a hivatalos, a szabadságharc leverését követő elnyomás idején azonban – lényegében közmegegyezéses alapon – a magyarok nemzeti imádsága Kölcsey Himnusza lett.

Idő közben a kor legjelentősebb kiadója, Heckenast Gusztáv mellett a Magyar Tudományos Akadémia is szerette volna megszerezni a Himnusz kéziratát, ezért Kölcsey 1838-as halála után a költő sógornőjével, özv. Kölcsey Ádámné Szuhány Josephine-nal kezdett tárgyalásokat annak megvásárlásról, Kölcsey ugyanis unokaöccsére, Kölcsey Kálmánra hagyta kéziratainak nagy részét. A kéziratok azonban sosem kerültek az Akadémiához, a család – szövevényes öröklések útján – de megtartotta őket.

Végül 1946. decemberében az Országos Széchényi Könyvtár vásárolta meg azokat Szenes Magdától, akihez a Miskolczy családtól került a költemény, bár azt nem lehet tudni, hogy milyen úton. A kézirat ma is itt tekinthető meg.

1945 után a szocialista országok szovjet mintára új, szocialista himnuszokat akartak bevezetni, amely alól Rákosi Mátyás pártfőtitkár sem akarta magát kivonni, ezért Kodály Zoltánt és Illyés Gyulát akarta megbízni a „nemes" feladattal, hogy egy új szocialista himnuszt alkossanak, de ők egyöntetűen visszautasították a feladatot, mondván

A kérdés valami oknál fogva feledésbe merült, bár az ötvenes évek első felében csak instrumentális formában, szöveg nélkül lehetett játszani.

Legyen magyar kultúra napja!

1985-ben ifjabb Fasang Árpád zongoraművész állt elő azzal a nemes gondolattal, hogy legyen egy, a magyar kultúrát ünneplő nap, amely az ezeréves örökségünket tudatosítja minden magyarban. Ahogy Fasang kiemelte:

Végül a Hazafias Népfront Országos Tanácsa 1988. december 29-én döntött a magyar kultúra napjának megtartásáról, melynek rendezvényeire (kiállítások, koncertek, könyvbemutatók, irodalmi estek és színházi bemutatók) 1989 januárjában került sor először.

Bár a Himnusz a XIX. század derekától közmegegyéssel Magyarország nemzeti imádsága lett, azonban egészen 1989-ig nem volt hivatalos himnusz. Tulajdonképpen csak a Magyar Köztársaság alkotmányának 1989-es módosításával vált azzá. A 2011-es Alaptörvény Alapvetés i) cikkébe pedig a következőképpen került bele:

A Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével. – 1989. évi XXXI. törvény az Alkotmány módosításáról

1993 óta a a magyar kultúra napján adják át az oktatással, pedagógiai munkával kapcsolatos szakmai elismeréseket, a könyvtári és közművelődési szakmai díjakat, valamint az írói életműért vagy a díj adományozását megelőző évben megjelentetett kimagasló értékű prózakötetért, illetve magyar író külföldi elismerést szerzett munkásságáért adományozható állami kitüntetést, a Márai Sándor-díjat is.