Vádat emeltek egy pánikba esett légiutas ellen

utas
PUBLIKÁLÁS: 2024. február 10. 11:00

A rendőrség beszámolója szerint a thaiföldi nemzeti légitársaság, a Thai Airways Csiangmajból Bangkokba tartó járatán a 40 éves kanadai utas a szerda esti indulás előtt azért esett pánikba, majd szeretett volna kimenekülni a gépből a vészkijáraton, mert vallomása szerint egy másik utas meg akarta ölni - értesült az MTI.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock/Nenad Cavoski

Az AFP hírügynökségnek nyilatkozó egyik utas azt mondta, hogy a repülőgép hátsó részében ülve először arra lett figyelmes amint hirtelen erős szél támadt, majd arra a férfi azt kiabálta, hogy egy feketébe öltözött másik férfi meg akarja ölni, ami után kaotikus jelenetek játszódtak le a fedélzeten.

A Thai Airways közölte, hogy személyi sérülés végül nem történt, de az incidens miatt a bangkoki járat csak több mint három órás késéssel, éjfél után tudott felszállni, valamint több mint tíz további repülőgép is csak jelentős késéssel tudott elindulni a csiangmaji repülőtérről.

A rendőrség jelenleg azt vizsgálja hogy a férfi kábítószer hatása alatt, vagy esetleg zavart elmeállapotban cselekedett-e; az eljárás egyik ügyésze pedig a vétlen utasoknak okozott károk felmérésével, a másik pedig annak vizsgálatával foglalkozik, hogy a kanadai utas milyen mértékben sértette meg a biztonsági előírásokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.