Rosszul lett a Jet2 pilótája, Budapesten szálltak le

gép
PUBLIKÁLÁS: 2023. november 01. 11:08

A Jet2.com légitársaság LS 1711-es számú járata október 30-án Manchesterből a törökországi Dalamanba tartott, miközben a gép első tisztje rosszul lett, ezért a kapitány budapesti kitérő mellett döntött – adta hírül az Airportal.

A Jet2 járata Budapesten szakította meg útját miután a gép első tisztje rosszul lett.

A kép illusztráció. Forrás: Jet2.com

A járat kapitánya Dombóvár térségében, az első tiszt rosszulléte miatt döntött a kitérő repülőtéren leszállás mellett. A Boeing 737-es ezt követően fordult Budapest irányába, és megkezdte a süllyedést, majd egy várakozó kör lerepülését követően, mintegy 30 perccel később biztonságosan leszállt Ferihegy 13R jelű futópályáján.

Az első tiszt ellátását a leszállást követően a kijelölt állóhelyen megkezdte a mentőszolgálat. A járaton 161 utas és 6 fős személyzet utazott, az első tiszt állapotáról és a rosszullét okáról nem áll rendelkezésre információ.

A légitársaság később egy Boeing 757-200-as küldött személyzettel, és az utasokkal együtt mintegy öt és fél órás késéssel érkezett meg az úti célra, a Boeing 737-800-ast pedig az esti órákban repülték vissza Manchesterbe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.