Soha nem látott képekből nyílt Vaszary-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. szeptember 14. 15:03

Ma nyílt meg a magyar képzőművészet egyik jelentős mesterének, a rendkívül változatos stílusokban alkotó Vaszary János kiállítása, ahol a bemutatott mintegy 70 műből 24 mindeddig teljesen ismeretlen volt mind a szakma, mind a közönség számára. A Vaszary. Az ismeretlen ismerős című tárlaton látható festmények a festő teljes életművének szinte minden korszakát képviselik. A kiállítás 2023. január 15-ig látogatható.

Parkban című képe 1930 körül készült Forrás: Vaszary János/MNG

A tárlaton a korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Duna-korzó-képekig és a mediterrán hangulatú tengerparti jelenetekig, mindent megcsodálhatunk. És érdemes is ellátogatni, hiszen Vaszary János (1867–1939) a 20. századi magyar művészet egyik legsokoldalúbb alakja. Az 1890-es évek végén a szecesszió egyik első hazai képviselője volt, később az impresszionizmus, az expresszionizmus, majd az art deco stílusában is alkotott. A Magyar Nemzeti Galéria mindig is élen járt Vaszary János munkásságának bemutatásában.

2016-ban azonban olyan képek kerültek elő a múzeum gyűjteményében, melyekről még a szakértő kurátoroknak sem volt tudomásuk.

Nyilvánvaló volt, hogy ez a szenzációs felfedezés nagy publicitást érdemel. Vaszary festményei kivételesen népszerűek a műkereskedelemben, és a nagyközönség is rajong a képeiért. Az újonnan előkerült alkotások közül a legszebb, legizgalmasabb 24 művet mutatja be – a szükséges restaurálás után – a kiállítás. A festmények a teljes életmű szinte minden korszakát képviselik: a korai impresszionisztikus időszaktól az expresszív kompozíciókig, a párizsi art deco stílustól a Duna-korzó képeiig és a mediterrán hangulatú tengerparti jelenetekig. A kiállítás kurátora Gergely Mariann művészettörténész – olvasható a Magyar Nemzeti Galéria weboldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.