Videó: Nem lettünk volna az utasok helyében ezen a majdnem felbukó repülőn

ügyes pilóta
PUBLIKÁLÁS: 2022. február 13. 06:38

Azok, akik békeidőben sokat utaztak repülővel tudják, hogy a repülőutak túlnyomó többsége kifejezetten nyugodt, csak néha adódhat egy kis turbulencia. A leszállás azonban több esetben is körülményes lehet, és sajnos komoly balesetekkel is végződhet, ha a pilóta nem ismeri jól a gépet és annak minden rezdülését.

Landolás a London Heathrow nemzetközi repülőtéren Forrás: Shutterstock.com / Fasttailwind

A szakemberek szerint a legtöbb esetben ilyen helyzetek akkor adódnak, ha az időjárási viszonyok is közbeszólnak, például egy viharos eső, vagy erős széllökések. Ilyen esetben még a manőverekről készült felvételeket is ugyan olyan izgulva nézzük, mintha mi magunk is a gépen ülnénk. Vegyük például azt a videót, amit nemrég vettek fel a British Airways 1307-es járatának mentett leszállásáról.

A járat 80 percet utazott Aberdeenből London Heathrow repülőtérre. Az Airbus 321neo landolását egy YouTube műsorvezető, Jerry Dyer, a Big Jet TV videósa vette fel. Később a CNN-nek elmondta, hogy a becslések szerint körülbelül 20 mérföld/órás szél fújt akkor, amikor a gép éppen a kifutópálya fölé ért - olvasható a Matadornetwork.com cikkében.

A videón láthatjuk, ahogy a gép körülbelül 20 másodpercig lebeg az aszfalt felett, majd az egyik kerekét enyhén leérinti a talajra. Ezután mindkét kereke földet ér, de abban a pillanatban az egész gép megdől a bal szárny irányába. Ekkor már a gyomrunk is liftezett, pedig mi csak videón néztük az esetet; mit érezhettek az utasok és a pilóták?

És ezután még, csak úgy ráadásnak, a gép farka is a földhöz ért. Ez a fajta ütközés szintén a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt szokott bekövetkezni. De ha egy olyan gyakorlott pilóta van a gépen, mint amilyen ennek a járatnak az esetében volt, akkor ezután is meg tudja menteni a helyzetet. És így is lett. Miután a farok hozzáért a kifutóhoz, a pilóta azonnal újra felemelte a gépet. Végül 16 perccel később sikeresen landolt a repülőtéren, és még így is 8 perccel előbb érkeztt meg, mint a menetrend szerint kellett volna.

Az Egyesült Királyság egyik parlamenti képviselője, aki szintén a repülőn tartózkodott, később Twitter-üzenetben ezt írta: „Megerősíthetem, hogy nem volt kellemes élmény." Viszont a videót készítő Dyer szerint a pilóta érmet érdemel. Ti már átéltetek hasonló landolási gondokat? Írjátok meg nekünk Facebook-kommentben!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.