Vitákat váltottak ki az új tervek, amelyek a párizsi Notre-Dame belső tereinek turistabarát átalakítását célozzák meg. Az egyházi tisztségviselők szerint az átalakítások közérthetőbbé tennék a kereszténység tanításait, míg mások úgy látják, Disneyland stílusba megy át a templom, ami nem méltó az épülethez.
A tervek szerint a gyóntatófülkéket, az oltárokat és klasszikus szobrokat modern falfestmények és különféle fény- és hangeffektusok váltanák fel, írja a The Daily Telegraph, a Dezeen szerint. A látogatók tematikus kápolnák sorozatán haladnának végig, amelyek közül az egyik a környezetvédelemmel foglakozik. A kápolnákban ezen kívül Bibliából vett idézeteket vetítennének a falakra különböző nyelveken, például mandarin nyelven is.
Párizs leghíresebb gótikus katedrálisát 2019 áprilisában pusztította tűzvész, ezt követően a templom 19. századi tornya súlyosan megsérült, majd összeomlott. A katasztrófát követően az építészek számos javaslatot tettek az ikonikus épület modern újjáépítésére.
De a katedrális jövőjével kapcsolatos találgatások 2019 májusában véget értek, miután Emmanuel Macron elnök megerősítette, hogy a korábbi tornyot építik vissza. Egy érdekes fantáziatervről mi is írtunk, amelyben a tervezők spirálisan csavarodó üvegtornyot vizionáltak.
Most újra fellángoltak a viták a katedrális felújítása körül, ezúttal a belső terek átalakítása került kereszttűzbe. Maurice Culot párizsi építész és kritikus szerint a tervek olyanok, mintha Disneylandet csinálnának a templomból. Ilyet soha nem tennének a londoni Westminster Abbey-vel vagy a római Szent Péter-templommal.
Olyan, mint egy vidámpark, a hely ünnepélyességét tekintve nagyon gyerekes és banális."
Maria Luisa Ceccarelli Lemut, a Pisai Egyetem középkori történelem professzora szerint egyszerűen csak restaurálni kellene a belső tereket, és nem szabadna olyan megoldásokhoz nyúlni, amelyek megváltoztathatják az építészeti elrendezést, vagy önkényesen "modernizálják" az épületet. A javasolt változtatások egyébként leginkább a székesegyház azon részeit érintik, amelyeket a tűz viszonylag érintetlenül hagyott.
A felújításokban részt vevő egyházi tisztviselők azzal érvelnek, hogy az átalakítások közelebb hoznák és közérthetőbbé tennék a kereszténység tanításait a katedrális évi több millió látogatójának.
A francia Kulturális Minisztérium nemzeti örökségért felelős bizottsága jövő heti ülésén hallgatja meg a Notre-Dame belső tereire vonatkozó részletes javaslatokat. A Párizs központjában található Notre-Dame-székesegyház nagyrészt a 13. században épült, de a 19. században Viollet-le-Duc építész vezetésével jelentős felújításon esett át.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.