Az elhunyt művész 60 éves álma valósul meg Párizsban szeptemberben

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 15. 11:15

A jövő hónapban kezdik becsomagolni a párizsi diadalívet, egy évvel a tervező művész, az épületek eltakarásáról híres Christo halála után, tudtuk meg a The Guardiantól. A Champs-Élysées-en lévő műemléket majdnem 25 000 négyzetméternyi, újrahasznosítható polipropilénből készült ezüstös kék anyaggal borítják be, és 3000 méter vörös kötéllel tekerik körbe. A művész hivatalos honlapja által megosztott fotókon láthatjuk, ahogy a temérdek anyag már a varrógép alatt van.

A becsomagolás nem kis munka, 12 hétig fog tartani, amíg az építkező csapat a végére ér. Ehhez képest mindössze 16 napig lesz látható az installáció, szeptember 18-a október 3-a között, ahogy azt korábban is írtuk.

A Párizsi Arc de Triomphe becsomagolásának terve a '60-as évekből származik, de Christo és alkotótársa, valamint felesége, Jeanne-Claude, sosem próbálták megvalósítani, mert úgy gondolták, hogy nem kapnák meg az engedélyt hozzá, mondta Christo unokaöccse a The Guardian cikkében.

Christo műtermében az L'Arc de Triomphe becsomagolásának tervével, New York City, 2019 szeptember 20 Wolfgang Volz / 2019 Christo and Jeanne-Claude Foundation

Christo és Jeanne-Claude három évvel a találkozásuk után a '60-as években kezdtek el együtt alkotni. Az egyik közös alkotásuk egy épület becsomagolása volt. Akkoriban Christo egy kis szobát bérelt a diadalív közelében, és több tanulmányt is készített az Arc de Triomphe anyaggal történű eltakarásáról. Később, a '70-es és a '80-as években néhány további tanulmány is készült a projekthez, olvasható a művész hivatalos honlapján.

Már tavaly márciusban írtunk róla, hogy eredetileg 2020 őszére tervezték a terv megvalósítását egy a Pompidou központban rendezett kiállításhoz kapcsolódóan. De közbeszólt a koronavírus-járvány, majd a művész halála, így egy évvel el kellett halasztani a projektet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.