Tegnap az uniós tagállamok vezetői felszólították az európai légitársaságokat, hogy járataik kerüljék el Fehéroroszország légterét, és felkérték a Nemzetközi Polgári Repülési Szervezetet (ICAO), hogy indítson vizsgálatot az ügyben. Emellett, sürgették a tagállami minisztereket tömörítő Tanácsot, hogy fogadjon el intézkedéseket az Európai Unió légterének és repülőtereinek lezárására a fehérorosz légitársaságok által üzemeltetett járatok előtt.
Az Európai Unió légiforgalmi szolgálata, az Eurocontrol, hétfőn bejelentette, hogy segíti azokat az európai légitársaságokat, amelyek elkerülnék Fehéroroszország légtérét, miután vasárnap a fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva leszállásra kényszerítették Minszkben a Ryanair ír légitársaság Athénból Vilniusba tartó járatát.
Az akcióban részt vett a fehérorosz légierő egyik MiG-29-es vadászgépe is, amely a minszki repülőtérre kísérte a Boeing-737-est. A Ryanair járatán utazott Raman Prataszevics, a fehérorosz kormány által szélsőségesnek nyilvánított Nexta Telegram-csatorna volt főszerkesztője is, akit a minszki leszállás után őrizetbe vettek.
Az Eurocontrol emlékeztetett, a második világháború végén az 52 nemzet által aláírt nemzetközi polgári repülésről szóló Chicagói Egyezmény
tiltja a fegyverek és harcirepülőgépek használatát utasszállító repülőgépek ellen,
mivel az az utasok biztonságát veszélyezteti.
A szervezet közölte, a Fehéroroszországgal szomszédos államok légifuvarozóival és a léginavigációs szolgáltatókkal együttműködve szeretnék biztosítani, hogy elegendő kapacitás álljon rendelkezésre olyan légitársaságoknak, amelyek szeretnék elkerülni a fehérorosz légteret. Mint a Budflyer Facebook-oldalán írta, tegnap az airBaltic, a Wizz Air és az Austrian is módosított útvonalon, a Belarusz légteret kihagyva közlekedett.
Az uniós hatóság szerint hétfőn a Belavia fehérorosz légitársaság 64 utasszállító gépe érkezett az EU légterébe, míg három európai légitársaság - a német Lufthansa, lengyel LOT és a lett AirBaltic hetente 14 járatot indít Minszkbe. Múlt héten mintegy 2500 járat indult Fehéroroszországból, repült át légterén, vagy landolt az országba, ezek közül körülbelül 419-et a Belavia üzemeltetett.
A fehérorosz légifuvarozó 21 uniós városból közlekedtet járatokat, de könnyen lehet, hogy az Unióból is kitiltják a gépeiket, ahogyan ezt Nagy-Britannia is megtette:
a londoni kormány hétfőn azonnali hatállyal felfüggesztette a légitársaság nagy-britanniai működési engedélyét, és intézkedett arról is, hogy a brit légitársaságok ne használják Fehéroroszország légterét.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben hétfőn azt mondta, meg kell fontolni a Belavia fehérorosz légitársaság uniós repülési engedélyének felfüggesztését is,
és ehhez csatlakozott Alexander de Croo belga miniszterelnök is, aki a tagállami csúcsvezetők kétnapos tanácskozásán közölte, hogy a hétfő este kezdődő uniós csúcson javasolni fogja, hogy a tagállamok tiltsák meg a leszállást a Belavia fehérorosz légitársaságnak az Európai Unió területén - derül ki az MTI híreiből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.