Az étteremlánc szeretné, ha egy mentős sem maradna hamburger nélkül

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 07. 16:08

"Egy mentős sem maradhat hamburger nélkül!" A Zing Burger ezzel a mottóval indította útjára azt a műveletet, aminek ideje alatt az április 7-i héten végigjárja a budapesti, debreceni és fehérvári mentőszolgálatokat, és megajándékozza az ott dolgozókat az étterem hamburgereivel, hogy így fejezze ki köszönetét az emberfeletti munkáért - olvasható egy mai bejegyzésben, az étteremlánc Facebook-oldalán.

Forrás: Zing Burger&Co / Facebook.com

A márkaakció azután indult be, hogy a húsvéti ünnepek alatt lakossági bejelentés futott be a fővárosi mentőkhöz. A bejelentésben egy férfi sérelmezte, hogy szolgálatot teljesítő mentősök ebédet vásároltak elvitelre egy Szentendrei úti büfénél, és ez hosszú percekig eltartott.

Az Országos Mentőszolgálat erre vonatkozó Facebook-posztja szerint a kötelező távolságot tartva, az egész hamburger vásárlós leállás mindössze 1 perc 51 másodpercet vett igénybe a mentő fedélzeti számítógépe alapján. A vizsgálat végül azt is feltárta, hogy a két mentős meg sem tudta enni a megvásárolt ételt, mert az állomásra érkezésük után rögtön hívást kaptak.

A Budapest mellett már Debrecenben és Székesfehérváron is jelenlevő burgerlánc tulajdonosa szerint nem számolták ki, mennyit költenek az akcióra, csak csinálják. A poszt alatt az Országos Mentőszolgálat is megköszönte a jószándékot.

A címlapkép illusztráció, forrás: Shutterstock.com / Triff

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.