Webáruház nyitott üzletet, így a magyar gazdák termékeiért már személyesen is elmehetünk

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 21. 14:43

A Neked Terem házhozszállítós rendszer 2012-ben jött létre, a magyar gazdákat és a kistermelői árut kereső vásárlókat köti össze. Célja az volt, hogy minden héten szezonális, a földből épp kihúzott zöldségeket vagy a fáról leszedett gyümölcsöket rejtő dobozokat tudjon szállítani a megrendelőknek. Főleg olyan lakosoknak, akiknek nem volt a közelében piac vagy kiskertet művelő nagyszülő, ismerős – olvasható a Neked Terem Facebook-oldalán.

Forrás: NekedTerem / Adam Urban / Facebook.com

Az új bolt Óbudán, a webáruház elosztócsarnokának egyik sarkában nyílt meg, és egy plusz lehetőség a megrendelt áruk átvételére, illetve a portékák személyes megtekintésére. Ahogy ez egy ilyen helyzetben lenni szokott, az üzlet kínálata nem fedi le teljesen a webshop-ét, a szortiment szűkebb, de így is vannak a polcokon tartós élelmiszerek, füstölt áruk, sajtok, lekvárok, szörpök, müzlik, borok, zöldségek és gyümölcsök. Még egy csomagolásmentes részt is kialakítottak a hüvelyeseknek és magvaknak.

Olyan magyar gazdák és manufaktúrák termékei közül válogathatunk mostantól a boltban is, mint a Szorgos Gazda zöldségkészítményei, Beh Mariann teái, a Hridaya farm instant levesei vagy a Lashka Tésztaműhely tésztái.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.