Az új webshop, melyet Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója, a mádi Juliet Victor pincészet tulajdonosa és több más magánbefektető alapított december 9-én kezdi meg a működését. Az online borbárt Bar:24 névre keresztelték.
A Bar:24 egyrészt Budapestre, illetve oszágosan szállítja ki a megrendelt termékeket. Az alapítók azt igérik, hogy Budapesten és környékén akár 4 órán belül, országosan pedig 24 órán belül kézhez kaphatják a megrendeléseiket a fogyasztók. A házhoz szállítás mellett országszerte több mint 700 átvételi pontot is kialakítottak, így a vásárlók személyesen is felvehetik a palackokat. Miután elindult az oldal, az érdeklődők 50 borász 200 bora közül válogathatnak majd.
Az induló vállalkozás célja, hogy magasabbra tornázza a hazai borkereskedelem online értékesítéseinek arányát, mivel a járvány ideje alatt az eladások jelentősen visszaestek, de az infrastruktúra, amit a piaci szereplők üzemeltetnek, ugyan olyan drága maradt. Hogy ezt elérjék, igyekeznek minél inkább lerövidíteni az utat a termelő és a fogyasztó között, így biztosítva a jó ár / érték arányú borokat - olvasható a 24.hu oldalán.
Az új vásárlási lehetőség mellett a honlap sok borral kapcsolatos információt is összegyűjtött, így a kiválasztásban is igyekszik segíeni, az izlésünkhöz vagy az alkalomhoz megfelelően.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.