Gyorsan új barátokra találtak a vadonba érkező bölényborjak

fajmegőrzés
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 30. 17:58

Bocit, a 2018-ban Nyíregyházi Állatparkban született és mesterségesen nevelt európai bölény a Miskolci Állatkertben nevelkedett, majd kiválasztották arra, hogy a Rewilding Europe nevű szervezet által koordinált visszatelepítési program keretében Bulgáriába, a Rodope-hegységbe telepítsék - derül ki a Nyíregyházi Állatpark közleményéből.

Forrás: Nyíregyházi Állatpark

A visszatelepítés több lépésben zajlott. A Rewilding Europe munkatársai folyamatosan beszámoltak az eseményekről, a Nyíregyházi Állatpark szakemberei pedig minden új hírt nagyon vártak, hiszen egy állatkert életében alig kaad annál meghatóbb pillanat, mint amikor egy ott született állat visszakerülhet a vadonba, a természetes élőhelyére.

Boci egy, a Pozsonyi Állatkertben született fajtársával együtt indult el élete legnagyobb útjára Bulgáriába, idén novemberben. A két hasonló korú nőstény állat először egy karámrendszerben szokta új helyét, majd következő lépésként decemberben, már csupán egy kerítés választotta el őket leendő családjuktól.

A visszatelepítést nyomon követő csapat már ekkor felfigyelt egy 2019-ben, már a természetben született borjúra, aki heves érdeklődést mutatott a 2 új nőstény iránt. Az ideiglenes kerítés megszüntetése óta a három fiatal állat elválaszthatatlan, és a vadonban született borjú még az anyjának, sőt, az alfa nősténynek is bemutatta az új jövevényeket, akik így könnyen beilleszkedtek a csapatba.

Forrás: Христо Христов

A visszatelepítési program azonban Boci utazásával nem ért véget. A múlt héten egy másik európai bölényborjú is elkerült a Nyíregyházi Állatparkból. A szintén kitűnő genetikai állományú, 1 éves európai bölénybikát az Őrségi Nemzeti Park bölénycsapatához telepítették. Mivel az állat még nem ivarérett, a következő 2 esztendőt a szalafői bemutatóterület bikacsapatában fogja tölteni, majd ivaréretté válása után „megkezdi szolgálatát az őrségi bölényállomány szaporításában" ahogyan az „Őrségi Vadon" Facebook-oldalán olvasható.

Az európia bölény (Bison bonasus) azon fajokhoz tartozik, melyek az állatkerteknek köszönhetik létezésüket. Ugyanis a korábban még Magyarországon is előforduló állat az 1920-as években kipusztult Európában. Azonban az 1923-ban alapított Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság számba vette és összegyűjtötte az összes állatkertben fellelhető állatot, melyeket zárt tartási körülmények között tenyészteni kezdett, majd visszatelepítette őket a szabad természetbe.

Forrás: Nyíregyházi Állatpark

Az állatkertek összehangolt tenyésztési munkájának – amely az első ilyen program volt Európában – köszönhető tehát, hogy a faj mindmáig fennmaradhatott. A tenyészprogram sikerei azt eredményezték, hogy az 1950-es évek óta több helyre sikeresen vissza is telepítették Európa legnagyobb szárazföldi emlősét, és ma már 6.200 egyedre becsülik vadon élő állományát. Bővebb információ az európai visszatelepítési programokról itt olvasható, a Rodope-hegység élővilágáról pedig itt találnak bővebb információkat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.