Piacra dobták Erzsébet királynő kertjének második ginjét, aminek a kakiszilva az alapja

Sandringham Gin
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 26. 19:31

Míg a korábbi, nyár közepén megjelent gint a királynő londoni rezidenciájának, a Buckingham-palotának a kertjében termett gyógynövényekből készítették, és a Buckingham Palace Gin nevet kapta, addig az új ital a téli "menedék" vagyis a norfolki Sandringham House-hoz kötődik.

Forrás: Sandringham1870 / Facebook.com

A Facebook-on is megtalálható, hivatalos Sandringham Shop leírása szerint, a helyben desztillált ginben datolyaszilva, vagyis a sharonfruitnak és kakiszilvának is nevezett gyümölcs adja az alapot, aminek az ízét mirtusz, vagy más néven orvosi kálmos egészít ki. A WhataHoot lepárlóüzem, ahol az ital készül, három éve nyitott a Sandringham birtok területén, és bár azóta már elköltözött egy nagyobb épületbe, Norfolk másik részére, csupán 15 percre van a rezidenciától – írták a FoodandWine oldalán.

Az alapanyagok tehát mind a birtokon nőnek. A datolyaszilva egy védett fal tövében növekszik és hozza a gyümölcsöket, ott ahol régen az az üvegház állt, amit VII. Edward király építtetett a Persimmon nevű versenyló gyözelmeinek tiszteletére. A datolyaszilva sokadik neve a persimon.

A Sandringham Celebration Gin fél literes kiszerelésben kapható. Egy üveg gint 50 fontért (~20 000 forint) árusítanak, ami jóval drágább mint a korábbi Buckingham Palace Gin, aminél egy 700 mililiteres üveg 40 fontba került. De úgy tűnik, a norfolki kakiszilva alapot jobban meg kell fizetni, mint a londoni fűszernövényeket.

Az Egyesült Királyságon kívülre azonban a Sandringham Shop nem szállít, így vagy közvetlenül a királyi családhoz kell fordulnunk segítségért, vagy ki kell várnunk, hogy megint szabadon tudjunk utazni, és a helyszínen kell lecsapni az egyedi italra. Azt mindenki eldöntheti maga, hogy melyik tűnik valószínűbbnek a közeljövőben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.