Ebben a csodálatos karácsonyi videóban Kimi Räikkönen egészen új oldalát ismerhetjük meg

karácsonyi videó
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 26. 11:31

Bár Kimi Räikkönen a zárkózottabb pilóták közé tartozik, néha azért betekintést enged a családja életébe, a szurkolók legnagyobb örömére. Nemrég egy videóban mutatta meg, hogya várja őt haza két gyereke egy-egy verseny után, most azonban a karácsonyi készülődésükbe is bepillanthatunk egy reklám segítségével.

A pilóta felesége a finn Gugguu márkával együttműködve, divattervezőként is dolgozik. A gyerekruhák készítésével foglalkozó cég ezúttal más szerepben is számított Minttu Raikönnenre, hiszen családjukkal készítették el a legújabb reklámjukat.

A meseszép kisfilm elején a fiúk, Robin levelet ír a Mikulásnak, melyben azt kívánja, bárcsak az erdő állatai is kapnának ajándékot. Eközben kislányuk, Rianna az édesanyja segítségével némi elemózsiát rejt kis zsákokba. Nem sokkal ezt követően az egész család elindul a hóval fedett erdőbe, útjukon pedig a finn állatvilág kíséri őket. A szarvasoknak, rókáknak és farkasoknak a szívmelengető simogatások mellé egy-egy finom falat is jut.

Kimi Räikkönennek gyönyörű családja van Forrás: Kimi Räikkönen #bwoah/Facebook

A család hosszú sétával jut el a kis fakunyhóig, ahol leteszik a gondosan becsomagolt levelet is. Amikor a Mikulás megtalálja az üzenetet, elérzékenyülve olvassa Rianna és Robin üzenetét, amiben ez áll: Mi mind azt kívánjuk, hogy mindenkivel együtt élhessük meg a karácsonytolvasható a SPORT 365 weboldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.