Bolygókra és csillagképekre is vadászhatnak nemzeti parkunk égboltján

csillagászat
PUBLIKÁLÁS: 2020. szeptember 23. 14:27

Hortobágyon vadasparki látogatással egybekötött csillagászati bemutatóra invitálják az érdeklődőket. A Hortobágyi Nemzeti Park jelentős része a Csillagoségbolt-park címet viseli, ami azt jelenti, hogy ott a mesterséges fények zavaró hatása minimálisan érzékelhető. Az éjszakai égbolt szépségét így páratlan körülmények között élvezhetik a szemlélődők.

A városi fényektől messze ideális csillagászati bemutatót tartani - illusztráció Forrás: FelixMittermeier/Pixabay

A program első részében látványetetéssel egybekötött szakvezetésen vesznek részt a vendégek, majd ezt követi a csillagászati bemutató. A bemutató során a kevéssé fényszennyezett Hortobágyi égen látható nyári és őszi csillagképek megismerése mellett csillagászati távcsővel megfigyelhetik a Jupitert és a Szaturnuszt, illetve néhány olyan fényesebb, távoli objektummal is megismerkedhetnek, mint például a ködök, a nyílthalmazok és a galaxisok.

Az állatokért rajongó és az égboltot szívesen fürkésző vendégeket szeptember 25-én pénteken várják 17.30 és 21 óra között. A szakvezetéses túra 18.00-tól indul, 19.00-21.00 óráig pedig a csillagászati bemutató zajlik. Részvételi díj: 2500 Ft/felnőtt; 1500 Ft/gyerek/diák; 6500 Ft/család (2 felnőtt, 3 gyerek). Indulás: 17.30-tól a Pásztormúzeumtól a nemzeti park járművével. A programra előzetes bejelentkezés szükséges! További információt az esemény Facebook oldalán olvashatnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.