Családi biciklis körút a Fertő tó mentén? Mutatjuk, honnan induljon!

Ausztria
PUBLIKÁLÁS: 2020. augusztus 02. 06:29
Családi nyaralás biciklivel? Igen! Hiszen gyakorlatilag a Fertő tó bármelyik turisztikai szempontból érdekes pontjáról indulhat a kerékpáros körút, amely a kevésbé rutinosan bringázó felnőttek és akár az óvodás, kisiskolás gyerekek számára is teljesíthető. Az alábbiakban néhány olyan pontot mutatunk be, ahonnan bátran nekivághatunk a kalandnak, ami a biciklizésnél persze garantáltan többről szól majd.
Branded Travel Content
Fertőmeggyes, háttérben a tóval Forrás: © Jerzy Bin/Jerzy Bin

A Fertő tó, Közép-Európa harmadik legnagyobb állóvize, az UNESCO világörökség része. Adottságainak köszönhetően igazi bringás paradicsom: nem csoda hát, hogy az elmúlt években huszonhárom település fogott össze azért, hogy a biciklisek számára mindenhol legyen szállás, étkezési lehetőség és természetesen látnivaló. Tizenegy településen ráadásul kényelmes, modern – esőtől is védő – biciklis pihenőhely várja a túrázókat. A B10 Fertő tó kerékpárút hossza összesen 135 km, ebből 38 km magyar földet érint, de az Illmic és a Fertőmeggyes (Mörbisch am See) közötti kerékpárkomp segítségével az össztáv akár 78 km-re is csökkenthető.

Hogy miért ilyen népszerű ez a régió a bringások körében?

Talán azért, mert a napsütéses órák éves száma 2000 fölött van, a szélviszonyok ideálisak, és a terep többnyire sík, ami a kevésbé rutinos bringázókat és a kisgyerekes családokat is vonzza. A B10 bicikliút remek állapotban van, rendszeresen karbantartják minden szakaszát, nemrég a Német Kerékpárklub ötcsillagos értékelését is elnyerte.

A napsütéses órák száma különösen magas ezen a vidéken Forrás: PAUL SZIMAK

Mindemellett a táj változatos és vadregényes. Fantasztikus panoráma nyílik a tóra, helyenként pedig felbukkan a fürdési és sportolási lehetőségeket kínáló, hangulatos strand is. A víz szinte mindenütt sekély, így a gyerekeket is biztonságban tudhatjuk benne. Ráadásul a Balaton után Közép-Európa második legkönnyebben felmelegedő taváról van szó, nyáron a víz hőmérséklete akár a 30 Celsius fokot is eléri. Végig meghitt hangulatú borozók, éttermek és számos panzió segíti a kikapcsolódást. A hely külön adottsága, hogy aki a biciklit egy-egy napra a szálláson hagyná, az izgalmas túraútvonalakat és tanösvényeket talál ezen a vadregényes terepen.

A Fertő-Hanság Nemzeti Park egyik legnépszerűbb látnivalója a szívesen kiránduló kisgyerekes családok körében a Lászlómajor Bemutató Majorság és Látogatóközpont Sarródon, az egykori Esterházy-majorság területén. Itt elsősorban őshonos állatfajtákat – rackajuhot, szürke szarvasmarhát, házi bivalyt, tejelő cigáját és mangalicát – simogathatnak a gyerekek. Az osztrák oldalon fekszik az illmici Fertő–Fertőzug (Neusiedler See-Seewinkel) Nemzeti Park, amelynek információs központja egész évben szervez kirándulásokat a parkban, hogy a látogatók megismerkedhessenek a táj jellegzetességeivel, állat- és madárvilágával, növénykultúrájával.

Pátfalut avagy Podersdorfot a szörfösök is szeretik Forrás: Birgit Machtinger

Aki kimondottan a vízi sportokért rajong, az a Fertő tó keleti partján, szintén Illmic környékén nézzen szét, az úti cél pedig Pátfalu (Podersdorf) legyen. Utóbbi a régió talán leginkább felkapott üdülőhelye a maga több kilométeres strandszakaszával, ahol a parton impozáns világítótorony teszi teljessé a panorámát. De rossz idő esetén sem kell kétségbeesni, a St. Martins termálfürdő alig tíz perces autóútra várja a látogatókat.

A St. Martins Therme & Lodge termálfürdő madártávlatból Forrás: Rudy Dellinger

Az illmici strand – közvetlenül a B10-es kerékpárút mentén – abszolút családbarát fürdőhely sekély vízzel, két játszótérrel és két strandröplabdapályával, valamint szuper terepet nyújt a vitorlázáshoz és szörfözéshez is. Ha pedig a vízből elég volt, akár lovas túrákra is indulhatunk lóháton vagy lovaskocsin a park területén keresztül. Útközben rengeteg étterem, fogadó, kiskocsma várja a turistákat, főként regionális finomságokkal felvértezve. Azok a biciklisek, akik rövidítenének, itt kelhetnek át kerékpárkomppal Fertőmeggyesre, azaz Mörbisch am See-be.

Ha hajlandóak vagyunk egy vízisporttal vagy strandolással töltött nap után kicsit eltávolodni a tótól, egy órás autóútra van csupán a Sopronnyéket (Neckenmarkt) és a közép-burgenlandi Felsőpulyát (Oberpullendorf) összekötő, használaton kívüli vasútvonal, amelyen áprilistól októberig hajtánytúrákat szerveznek, hogy akár az egész család együtt fedezhesse fel a közép-burgenlandi "Sonnenland" szépségeit.

Napsütötte móka Sopronkeresztúrnál Forrás: Sonnenland Draisinentour

Aztán Kismartontól 12 km-re, a Fertő tó nyugati partjától sétatávolságra fekszik Szentmargitbánya (Sankt Margarethen), a párezer fős burgenlandi mezőváros, a régió legfontosabb családi attrakciójával, a Közép-Európa Disneylandjeként becézett Family Parkkal. Vidámpark, kalandpark és élménypark egyben 145 ezer négyzetméteren, ahol érdemes egy egész napot eltölteni pihenésképpen, és ahol idén nyáron a 3 és 7 év közötti gyerekek számára akciós éves bérlet is vásárolható. A szezon május 30-tól november 1-ig tart, vagyis pont abban a sávban, amikor biciklivel is sokan indulnak útnak.

A Family Park a régió Disneylandje Forrás: Gural

De ha már a nyugati parton járnak, kár volna kihagyni a hangulatos kis borvárost, Rusztot, ahol a középkori városfalakkal övezett óváros szinte minden épülete műemlék. A család kényelmesen, egy délután alatt körbejárhatja a nevezetességeket: a Halásztemplomot, a jellegzetes háromszárnyú Városházát vagy épp a Városi Múzeumot, a Kremayrhaust, hogy aztán az 1200 méter hosszú töltésen keresztül haladva megpihenhessen a hangulatos, nádassal övezett városi strandon, amely májustól szeptemberig tart nyitva.

Rusztot a gólyák és a bor városának is hívják Forrás: Ippisch

Ha nem is kimondottan biciklis utat terveznek, nagy kár lenne kihagyni a kerékpározást ezen a vidéken, hiszen kevés hely van, ahol ennyire adná magát ez a sportlehetőség és közlekedési forma. Szerencsére minden Fertő tó menti településen van biciklikölcsönzési lehetőség, ahol több napra vagy akár csak pár órára is lehet bringákat bérelni, sok szálláshely pedig eleve adja a bicajt. Érdemes ezen megoldásoknak valamelyikét igénybe venni, mert bár a Fertő tó osztrák oldalán elérhető Nextbike kerékpárkölcsönzési lehetőség egy praktikus, teljesen önkiszolgáló low budget megoldás, de elsősorban nem a családok számára lett kitalálva, például gyerekülést, utánfutót vagy bukósisakot nem adnak.

Egész évben Burgenland

Burgenland régiója több mint 2500 kilométer hosszú, tökéletesen kialakított kerékpárúttal várja a kirándulókat.

A kínálat a kényelmes családi útvonalaktól kezdve a sportos versenypályákon át egészen az izgalmas mountainbike ösvényekig terjed.

Itt keressen Önnek való kerékpártúra útvonalat!

De persze bármerre is indulnak a bringával, a Fertő tó régiója a B10-en túl is igazi biciklis paradicsom. Erre húzódik a Kirschblüten-kerékpárút (B12, 43 km), a Lacke kerékpárút (B20, 48 km), a Hanság-kerékpárút (B22, 53 km), a Kultúra-kerékpárút (B23, 26 km), valamint a Fesztivál-kerékpárút 65 km-es szakasza is. Az igazán bátrak pedig nekivághatnak az Iron Curtain Trailnek, az EuroVelo 13. burgenlandi szakaszának, amely összesen 287,2 km hosszú, és Köpcsénytől (Kittsee) egészen Dél-Burgenlandig gurulhatunk rajta.

A cikk megjelenését a Burgenland régió turizmusáért felelős szervezet támogatta, az anyagot a Branded Travel Content egyik szerzője készítette.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.