Soha többé nem repülhetünk olyan kényelmesen, mint ennek a hatalmas Airbusnak a fedélzetén

Egyesült Arab Emírségek
PUBLIKÁLÁS: 2020. július 21. 10:15

A koronavírus-járvány idején a légitársaságok szerte a világon pihentetik az Airbus A380-as repülőgépekből álló flottáikat, többen folyamatosan is. Egy légitársaság azonban készen áll a típus az újbóli elindítására: az Emirates. A négymotoros, kétszintes behemót akár 800 utast is befogadhat, így ez a legnagyobb személygépjármű, amelyet valaha építettek – írja a Business Insider.

A minden luxussal felszerelet hatalmas gép az utasok kényelmi szemponthjait figyelembevéve lettek megépítve Forrás: G patkar/Wikipedia

Az első egység 2007-ben indult útjára, és az Emirates számára az A380 lett a tökéletes repülőgép. Kihasználta a hatalmas méretének előnyeit, hogy márkáját rendkívül fényűző luxus légitársasággá alakítsa és megalapozza hírnevét. "Sok szempontból meghatároz minket" – mondta egyik interjújábanTim Clark, az Emirates elnöke, aki a 70-es évek eleje óta dolgozik a légiközlekedésben. "Hatalmas összeget költöttünk erre a gépre, mind repülés közben, mind a földön, és ez tényleg kifizetődő."

Az Emirates többek között bevezette a bárokat, az első osztályú privát lakosztályokat, és még zuhanyzókat is kiépített, amelyeket az első osztályon utazók használhatnak a repülés során.

Noha a világjárvány miatt az A380-asok jelenleg nem repülnek, a légitársaság a repülőgépeket újból üzembe helyezi – az első A380-asok ezen a héten kezdik meg a repülést, és a lehető leghosszabb ideig tervezik őket használni.

Az új repülőgép technológiájának és hatékonyságának fejlődése ellenére Clark azt mondta, hogy az utasok szempontjából egyszerűen nem érik el az A380-at. "Nagyon jó gépek lesznek, de hogy őszinte legyek, semmi sem lesz olyan jó" – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.