Victor Hugo is lakott a téren, ahol egykor hercegek és kurtizánok éltek

citybreak
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 15. 14:27
Bár Victor Hugo 1831-ben megjelent regényét sokan A Notre-Dame-i toronyőrként ismerik, valójában A párizsi Notre-Dame címmel jelent meg – ugyanis a történet tényleges cím- és főszereplője maga a Notre-Dame-székesegyház. És talán nem főbenjáró bűn elspoilerezni egy kétszáz éves regényt, de az is tény, hogy a Disney egyébként remek rajzfilm-feldolgozásával szemben az eredeti műben nagyjából mindenki meghal a végére. Victor Hugo életéről és írói munkásságáról azonban nem csak a székesegyház körül emlékeznek meg.

A párizsi Île de la Cité pici szigetén álló Notre-Dame, azaz a Mi Asszonyunk székesegyház csaknem kétszáz évig épült: az alapkövét 1163-ban fektette le III. Sándor pápa, és 1345-ben fejezték be teljesen. A francia forradalom idején megcsúfították, a szobrok fejét kalapáccsal verték le, majd 1793 novemberében az Értelem kultusza nevezetű ünnepség keretében a régi oltár helyett újat emeltek, amit a „Szabadság"-nak címeztek, és a katedrálist átnevezték az „Ész Templomának". 1804-ben itt koronázták meg I. Napóleon császárt – írja a Wikipédia vonatkozó szócikke.

1845 és 1878 között a Notre-Dame-ot az eredeti állapotának megfelelően szerencsésen helyreállították – ami bizony Hugónak is köszönhető volt, ugyanis a regénye megjelenését követő években rendkívül népszerűvé vált az épület az egész világon.

Notre-Dame egy 2007-es fotón Forrás: Tom S. / Wikipedia

A katedrális 2019. április 15-ének estéjén került ismét a hírekbe, amikor egy valószínűleg rövidzárlat okozta tűz fellobbanása miatt kigyulladt. Az eset nem pusztán azért volt tragikus, mert súlyos kár keletkezett egy csodaszép és világhírű épületben. Hanem mert a Notre-Dame afféle szimbólum, és mint olyan, szinte magától értetődik, hogy míg világ a világ, ott magasodik Párizs közepén – és az emberek megrendülése is ezt hangsúlyozta.

A kivonuló mintegy ötszáz tűzoltónak öt óra alatt sikerült megfékezni a tüzet, ám a katasztrófa során az épület fa tetőszerkezete teljesen megsemmisült, és leomlott az épület fő- és kereszthajójának képzeletbeli metszéspontján emelkedő huszártornya.

A huszártorony összeomlása 2019. április 15-én Forrás: AFP/Geoffroy Van Der Hasselt

A felújítást egyelőre nehezíti, hogy még mindig nem tudni, milyen állapotban van a boltozat, így a mennyezet akár be is omolhat. Az eredeti terv szerint a helyreállítást a 2024-es párizsi olimpiára akarták befejezni, de egyelőre még azt sem tudni, mikor kezdhetnek neki. A felállványozott katedrális a tűzvész óta nem látogatható – de sokaknak minden bizonnyal szükségük van arra, hogy nem pusztán turistaként, hanem zarándokként is felkeressék a világ egyik leghíresebb templomát. Mivel azonban jelenleg a Notre-Dame környékét is zárva tartják, ezért az író munkásságára kíváncsi turisták kisebb múzeumokban láthatnak bele Victor Hugo egykori mindennapjaiba, politikai- és írói munkásságába.

Victor Hugo egykori lakosztálya ma is látogatható

Ott van például a Place des Vosges, vagyis az egykori Place Royale, amely a tizenhetedik és a tizennyolcadik században divatos lakóhelye volt a gazdagoknak. Párizs első tudatosan épített, száznegyvenszer száznegyven méteres tere mentén a fényűző palotákban olyan dúsgazdag és hírneves emberek éltek, mint Richelieu bíboros, Théophile Gautier, Alphonse Daudet írók, Marguerite-Louise d'Orleans, III. Cosimo de Medici felesége, vagy Marion Delorme, a hírneves kurtizán.

Hôtel de Rohan Forrás: Marc Baronnet / Wikipedia

A Place des Vosges 6. szám alatt áll az egykori Hôtel de Rohan, ahol Victor Hugo 1832-től 1848-ig lakott egy 280 négyzetméteres, második emeleti lakosztályban. Az épületet múzeummá alakították, ma Maison de Victor Hugo néven ismert. Itt olyan pazar berendezésű, relikviákkal telezsúfolt termekben lehet gyönyörködni, mint a gótikus ebédlő vagy a hálószoba, ahol Hugo íróasztala és az az ágy áll, amiben 1885. május 22-én meghalt.

Forrás: Md.altaf.rahman / Wikipedia

Kis Napóleonként gúnyolta az uralkodót

Hugo elszántan politizált, Párizs nyolcadik kerületének polgármestere is volt, majd az 1849-es választások után bekerült a törvényhozó nemzetgyűlésbe. Napóleon Bonaparte unokaöccse, Charles-Louis Bonaparte (a korabeli magyar sajtóban Napóleon Lajosnak nevezték) abban a hitben nevelkedett, hogy ő a francia császári trón várományosa. Jó ideig ugyan közröhej tárgya volt, több hülyeséget is csinált, ahogy már-már komédiába illően akarta magát császárrá koronáztatni, és noha rosszul beszélt franciául, a családja pedig még mindig száműzetésben élt, mégis pusztán a nevének köszönhetően vált népszerűvé oly annyira, hogy végül sikerült köztársaság elnökké választatnia magát.

Hugo ellenzéki politikusként többször is felszólalt – ahogy ő nevezte – a „Kis Napóleon" kormánya ellen, ami egyre inkább eltávolodott a köztársaság eszményeitől. 1851. december másodikán Napóleon, végső megoldásként államcsínyt hajtott végre, aminek következményeképp még aznap, III. Napóleon néven császárrá koronáztatta magát, az új rendszert pedig Második Császárságnak nevezte el.

Ez a kis kitérő csak azért áll itt, mert Hugo az államcsíny idején mintegy hatvan képviselő élén röpiratot szerkesztett és fegyveres ellenállásra buzdított, majd amikor Napóleon trónra lépése után üldözni kezdték a köztársaságpártiakat, huszonhatezer embert letartóztattak és 9500 embert deportáltak, akkor Hugónak is menekülnie kellett az országból.

Hauteville House Forrás: Allard One / Shutterstock

Tizenkilenc évig élt – ebből tizenkettőben önkéntes – száműzetésben, ami életének legtermékenyebb időszaka volt, ebben az időben írta többek között A nyomorultak című regényét.

Ezeket az éveket a brit fennhatóság alatt fekvő Csatorna-szigetek két nagyobb tagján, előbb Jerseyben, majd miután onnan kiutasították, Guernseyn töltötte, ahol a ma Hauteville House-ként ismert kúria is található. A ház az író egyik művészi alkotásává vált, és teljes mértékben az ő ízlését tükrözi, a faszerkezettől a kárpitokig és selymekig.

A Maison de Victor Hugo úgynevezett Kínai Szobájának érdekessége, hogy az író maga tervezte azokat a kínai motívumok által ihletett fali paneleket, amelyek eredetileg a Guernsey-i házban voltak. A ház 1927-ben került Párizs városának tulajdonába, amit akkoriban múzeummá is alakítottak. Ezt követően jó néhány évig elhanyagoltan állt, de a tavalyi év eleje óta felújított állapotában ismét látogatható azzal a szobával együtt, ahol az író a világ egyik legnépszerűbb és legtöbb nyelvre lefordított regényét, A nyomorultakat is befejezte.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.