A 28 millió eurós (9,2 milliárd forint) beruházással két és fél év alatt felépített múzeum megnyitója volt az évfordulóra szervezett németországi rendezvénysorozat egyik csúcspontja.
Az 1500 négyzetméter alapterületű múzeumépület a "ház a házban" gondolat megvalósulása, az Addenda Architects nevű barcelonai iroda munkája. Tervüket 831 pályamű közül választották ki a dessaui Bauhaus alapítvány 2015-ös nemzetközi építészeti pályázatán.
Maga a múzeum egy téglaalakú, sötét acéllemezekkel fedett zárt építmény, amely egy állványzaton fekszik, egy emelet magasságban. A szinte lebegő építményt acélszerkezetes üveghéj veszi körül. A padlózattól a tetőig futó üveg a fényviszonyoktól függően a környezetet tükrözi vagy a kiállítótermek alatti tágas földszintet mutatja meg a külvilágnak.
A földszint szabadon látogatható, találkozóhelyként, rendezvények helyszíneként, fórumként és mindenekelőtt kortárs képzőművészeti tárlatok rendezésére szolgál. Az emeleten rendezett első kiállításon nagyjából 1000 tárgyon keresztül mutatják be a Bauhaus kialakulását és történetét.
A dessaui a második Bauhaus múzeum Németországban, amely a századik évfordulóra épült. Az első a szomszédos Türingia tartományi Weimarban áll, ahol 1919-ben Walter Gropius vezetésével megalapították az irányzat nevét viselő tervezőiskolát, írja az MTI.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.